Atlétika: hasznos összetartáson vettek részt a korosztályos váltók

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.16. 17:57
Címkék
Az U18-as, valamint az U20-as korosztály váltóiban érdekelt atléták értékes két napot töltöttek el Loren Seagrave szakmai felügyelete mellett.

A múlt héten két napot együtt készültek a Magyar Atlétikai Szövetség váltó programjában részt vevő U18-as és U20-as fiatalok. A meghívottak előbb pénteken a BOK-csarnokban hallgatták meg a második éve a MASZ Kiemelt Atlétikai Programjának gyorsaság- és állóképességfejlesztési szaktanácsadójaként dolgozó amerikai sztáredző, Loren Seagrave előadását. Másnap pedig az ígéretek a Lantos Mihály Sportközpontban a gyakorlatba is átültethették az elméletben tanultakat. Loren Seagrave előadását. Másnap pedig az ígéretek a Lantos Mihály Sportközpontban a gyakorlatba is átültethették az elméletben tanultakat. 

Loren Seagrave hasznos tanácsokkal segítette a fiatalokat Fotó: Lengyák György

„Aktív, dinamikus bemelegítés, váltások, rajtok, indulójelek... A meghívott fiatalok és az edzőik mindenről hallhattak, ami a váltókkal kapcsolatos – tájékoztat Scherer Tamás, a MASZ utánpótlás-referense. – Azok a versenyzők vettek részt az összetartáson, akik az U20-as és az U18-as korosztályban érintettek lehetnek a 4x100-as váltókban, illetve az U18-asok esetében az EYOF-on a vágtaváltóban.

Hasznos és tanulságos volt a foglalkozás, amely hiánypótló a magyar atlétikában.

Megerősítést kaptunk, hogy több ilyenen lesz lehetőségünk részt venni. Tavaly az EYOF-on nagyon sikeresen szerepeltek a váltóink, és ez picit meglendítette a szakágat. A 2004 és 2007 között született sprintereink gyorsak és ügyesek, ezt már többször bizonyították. Az idei U20-as Eb-n Jeruzsálemben nehéz feladatunk lesz, mert a négynapos viadalon az egyéni számok mellett kell összeraknunk a váltókat. Emellett a maribori EYOF-ra is készülünk.” 

A meghívottak érdeklődve vettek részt az összetartáson Fotó: Lengyák György

Scherer Tamás hozzátette, hogy a magyar fiatalok eredményeit a nemzetközi élmezőnyéhez mérik. 

„Ha a korosztályos világversenyek döntőiben futhatnak a váltóink, akkor már megtettük az első lépéséket. Szeretnénk sokáig megtartani ezeket a gyereket a rendszerben, és a motivációjukban a váltósikerek is fontos szerepet játszhatnak. A célunk, hogy mi is folyamatosan tudjuk kvalifikálni magunkat a felnőtt-világeseményekre váltóban, és ott elődöntőben, döntőben szerepeljünk.” 

(Kiemelt képen: Loren Seagrave gyakorlati előadást is tartott Fotó: Lengyák György)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik