Asztalitenisz: Varga Botond bronzérmes a serdülők között Linzben

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 10:30
Címkék
Újabb magyar érem született a Linzben zajló nemzetközi korosztályos asztalitenisz-bajnokságon: Varga Botond az elődöntőig jutott egyesben az U15-ös korosztályban, majd a legjobb négy között a későbbi győztes japán állította meg, így a harmadik helyen zárt.

Miután a második játéknapon három magyar dobogós helyezésnek – közte egy első és két harmadik helynek – is örülhettünk, a harmadik nap sem telt érem nélkül a mieink részéről az ausztriai korosztályos nemzetközi versenyen. Ezúttal Varga Botond (High Life SE) remekelt a serdülő asztaliteniszezők mezőnyében: második kiemeltként a főtábla második körében (a legjobb 32 között) kellett először asztalhoz lépnie, majd szlovén, cseh és német ellenfelen túljutva harcolta ki az elődöntőt. A fináléba kerülésért végül nem bírt a japán Okamoto Cubaszával – az ázsiai később a döntőt is megnyerte. Varga a harmadik helyen végzett az U15-ösök mezőnyében.a második játéknapon három magyar dobogós helyezésnek – közte egy első és két harmadik helynek – is örülhettünk, a harmadik nap sem telt érem nélkül a mieink részéről az ausztriai korosztályos nemzetközi versenyen. Ezúttal Varga Botond (High Life SE) remekelt a serdülő asztaliteniszezők mezőnyében: második kiemeltként a főtábla második körében (a legjobb 32 között) kellett először asztalhoz lépnie, majd szlovén, cseh és német ellenfelen túljutva harcolta ki az elődöntőt. A fináléba kerülésért végül nem bírt a japán Okamoto Cubaszával – az ázsiai később a döntőt is megnyerte. Varga a harmadik helyen végzett az U15-ösök mezőnyében.

A lányok versenyében a békési Balogh Kíra állt a legközelebb az éremszerzéshez: a negyeddöntőig jutott az U19-es korosztályban.

OSZTRÁK NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG (LINZ)
U19-ÖS FIÚ EGYES
A 32 közé jutásért

Wei Chen Yu–Kraus (német) 1:3
Cseri Ádám–N. Ulrich (svájci) 0:3
A 16 közé jutásért
Szántosi Dávid–Morávek (cseh) 1:3
U15-ÖS FIÚ EGYES
A 32 közé jutásért

Poór Balázs–Nagy (román) 1:3
Gergely Márk–L. Ulrich (svájci) 3:0
Lindner Zétény–Simon (olasz) 0:3
Szabó Lénárd–Jokic (szlovén) 2:3
A 16 közé jutásért
Gergely–Kühn Von Burgsdorff (német)1:3
Varga Botond–Jokic (szlovén) 3:1
Nyolcaddöntő
Varga–Kabelka (cseh) 3:1
Negyeddöntő
Varga–Hersel (német) 3:0
Elődöntő
Varga–Okamoto (japán) 0:3
U19-ES LEÁNY EGYES
A 16 közé jutásért

Szosznyák Emma–Radzionava (osztrák) 1:3
Balogh Kíra–Papadimitriu (görög) 3:1
Molnár Kendra–Carnovale (olasz) 2:3
Nyolcaddöntő
Balogh–Pranjkovic (német) 3:2
Negyeddöntő
Balogh–Wiltschková (szlovák) 1:3
U15-ÖS LEÁNY EGYES
A 16 közé jutásért

Nagy Rebeka–Skerbinz (osztrák) 2:3
Nagy Judit–Romain (belga) 3:1
Nyolcaddöntő
Nagy J.–Morsch (német) 2:3

(Kiemelt képen: Varga Botond / Forrás: WTT/MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazola a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
12 perce

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
16 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
20 perce

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
35 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
1 órája

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik