Vízilabda: Lendvai 16 évesen már 17 gólt lőtt a női ob I-ben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.30. 14:34
Címkék
A korosztályos világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Lendvai Natasa serdülőként ontja a gólokat az első élvonalbeli évadában.

A KSI leány serdülőcsapatában vízilabdázik, játszik a sportiskolások ifjúsági és ob I/B-s együttesében, na meg kettős játékengedéllyel az ob I-es Szegedben. Utóbbiban nem akármilyen eredményességgel, pedig csak október közepén debütált a női első osztályban.

Lendvai Natasa 16 évesen a Varga Tamás által irányított szegedi felnőttcsapatban

az idényben 7 meccsen 17 gólnál jár, ezzel a női élvonal alapszakaszának góllövőlistáján az előkelő hetedik helyet foglalja el.
Lendvai Natasa 16 évesen már 17 gólnál jár a Szegedben Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az SZNVE nem tartozik az első osztály topcsapatai közé, Natasa ezzel együtt megtalálja a lehetőséget (olykor ötméteresből) a gólszerzésre: az ősszel például hármat lőtt a friss Magyar-kupa-győztes Ferencvárosnak és duplázott a nemrégiben BL-negyeddöntőbe jutó Dunaújváros otthonában is. Nem mellesleg az ígéret a hazai szövetség honlapjának statisztikája szerint a harmadik legtöbb labdát szerezte a bajnokság jelenlegi kiírásában. Érdekesség, hogy mindkét említett rangsorban a női válogatott kiválóságáéval, Szilágyi Dorottyáéval egyezik a mutatója (az Eger játékosa egy meccsel kevesebbet játszott).

Natasa a korosztályában sem fogja vissza magát. A Bóta-Tóth Andrea irányította serdülőcsapatban a szezonban eddig 8 meccsen 43 góllal segítette a KSI-t. Nem meglepő, hogy a tinédzser tagja a korosztálya válogatottjának, mellyel

tavaly U15-ös Eb-t, az idén pedig U16-os világbajnokságot nyert.

Utóbbi világeseményen Natasa a nemzeti csapat minden meccsén gólt szerzett a görögországi Larisszában.

(Kiemelt képen: Lendvai Natasa a KSI színeiben Fotó: Nyolczas Ivett)
 

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
15 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
20 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
30 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
33 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
38 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
44 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik