Atlétika: több szakágban a legjobbak között a magyar fiatalok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 17:24
Címkék
A magyar utánpótláskorú atléták az idén három nagy nemzetközi viadalon szerepeltek remekül.

Az idén több több utánpótláskorú atléta is kimagaslóan szerepelt a korosztályos világversenyeken.

Az U18-as Európa-bajnokságnak július elején az izraeli főváros, Jeruzsálem szolgált házigazdájaként.  

A kalapácsvető Viszkeleti Villő, a hétpróbázó Kriszt Sarolta, a 400 méteres síkfutó Kovács Árpád és a gerelyhajító Horváth Máté is ezüstérmes lett, míg a 400 gátas Takács Gergő bronzéremnek örülhetett. 

Ezt követően a besztercebányai EYOF-on tizenegy érmet érdemeltek ki a magyar atléták. Remek teljesítménnyel nyert 100 méteren Deák Zalán, távolugrásban Rózsahegyi Bori és kalapácsvetésben Szabados Ármin. Ezüstérmet érdemelt ki a magasugró Mészáros Emma, a gerelyes Herczeg Attila, a diszkoszvető Dobó Zsombor, a 1500-as síkfutó Szirbek Albert, valamint a fiú svédváltó (Trenka Ádám, Alexovics Dániel, Deák Zalán, Fodor Péter, elődöntőben: Bodrogi Levente).  

A bronzérmesek táborában megérdemelten foglal helyet a gerelyhajító Illyés Gréta, az 5 km-es gyaloglásban harmadik Kovács Alexandra és leány svédváltó (Lalik Petra, Rózsahegyi Bori, Ecseri Angéla, Kriszt Sarolta, az elődöntőben: Balogh Laura). 

Majd a kolumbiai Caliban rendezett U20-as világbajnokságon a Tóth Anna szerzett bravúros bronzot 100 gáton. Nem mellesleg egyaránt ötödik helyen zárt a kalapácsvető Viszkeleti Villő, a magasugró Guth Mátyás és a gerelyhajító Kövér Fanni, valamint döntős volt Csatári Jázmin, Csekő Miklós (mindkettő kalapácsvetés), Bánovics József (rúdugrás), Herczeg György (gerelyhajítás), és Varga Gréta (3000 méteres akadályfutás). 

„Megközelítőleg egy évtizedes munka áll az eredmények mögött, melyekben érződik az állami támogatás növekedése, valamint a sportág elköteleződése a szakmai megújulás mellett.

Külön öröm, hogy immáron több szakágban is képesek fiataljaink a korosztályuk legjobbjaival versenyezni, és sikereket elérni.

A közeljövő világversenyeit tekintve mindez optimizmusra, bizakodásra ad okot” – mondta az évről a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza

(Kiemelt képen: Tóth Anna az U20-as vb döntőjében Forrás: World Athletics)

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
21 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
25 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
35 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
38 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
43 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
49 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik