Vívás: két magyar ezüst a kadét tőrözők budapesti körversenyén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.26. 21:09
Címkék
Rubin Mattia és a leánycsapat is ezüstérmet szerzett a kadét tőrözök budapesti európai körversenyén.

Nagyszerűen szerepeltek a hazai tőrvívók a fegyvernem budapesti kadét európai körversenyének első napján a BOK-csarnokban – számol be a hazai szövetségi portál.a hazai szövetségi portál.

Szombaton a fiúk egyéni viadalán Rubin Mattia többször is nagyot fordítva jutott el a döntőig, melyben végül 15:9-re kikapott az amerikai Caleb Jeontól. Fekete Gábor és Kárpáthy Krisztián tanítványa 312 induló közül lett a második – ez mindenképpen növeli a siker értékét. Az ezüstérem kiérdemlése után így értékelt a hazai szövetség honlapjának:

Nem volt egyszerű a nap, az biztos. Nagyon nehezen indult, de akartam a sikert, és megéreztem egy idő után a vívást. A fordításaim? Nem éreztem azt, hogy vége lenne egyik asszómnak sem, amikor hátrányban voltam. Ez az eredmény azért szinte bizonyosan válogatottságot jelent a 2023-as kadét-világversenyekre, nagyon szeretnék ott is szép sikereket elérni.

A lányoknak szombaton csapatversenyt rendeztek, melyben a Badár Szonja, Kollár Anna, Papp Jázmin, Sperka Jázmin összeállítású válogatott is kitett magáért. A hazai együttes remek vívással, magabiztos győzelmekkel került be a döntőbe, ám az aranyérem az amerikai lett (45:37).

Balról: Sperka Jázmin, Badár Szonja, Papp Jázmin és Kollár Anna Forrás: hunfencing.hu

Vasárnap a lányok egyéni és a fiúk csapatversenye következik.

Kadét fiú tőr egyéni európai körverseny, BOK-csarnok, 312 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Bodor-James (brit) 15:11, Gergely-Nagy 15:2, Bódis-Cullivan (amerikai) 15:14, Rubin-Chaudhari (brit) 15:4, Zsögön-Duraj (lengyel) 10:15, Sommer-Graham (amerikai) 5:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Ruben-Duraj (lengyel) 15:9, Gergely-Goor (amerikai) 15:12, Bódis-Kim (spanyol) 12:15, Bodor-Robson (szingapúri) 10:15.
Nyolcaddöntő: Rubin-Graham (amerikai) 15:14, Gergely-Kim (spanyol) 13:15. 
Negyeddöntő: Rubin-Yang (amerikai) mérkőzés nélkül. 
Elődöntő: Rubin-Li (amerikai) 15:14.
Döntő: Rubin-Jeon (amerikai) 9:15.
Végeredmény: 1. Caleb Jeon (amerikai), 2. Rubin Mattia (edzők: Fekete Gábor, Kárpáti Krisztián), 3. Li (amerikai) és Robson (szingapúri), …10. Gergely Zoltán, …27. Bodor Áron, …29. Bódis Kristóf, …33. Zsögön Andor, …49. Sommer Marcell, …53. Nagy Huba.
Kadét leány tőrcsapat európai körverseny, BOK-csarnok, 43 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Magyarország 3-Törökország 4 43:45.
A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Törökország 3 45.27, Magyarország 2-Szlovákia 45:30.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Magyarország 2 45:27.
Negyeddöntő: Magyarország-Románia 44:39.
Elődöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 2 45:21.
Döntő: Magyarország-Egyesült Államok 37:45.
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Magyarország (Badár Szonja, Kollár Anna, Papp Jázmin, Sperka Jázmin, edzők: Gombola András, Szilassy Bence, Beliczay Sándor, Magyary Ágnes, Marco Goncalves, válogatott edző: Salamon Beatrix), 3. Egyesült Államok 2, …13. Magyarország 2 (Bartus Claudia, Lajcsik Róza, Simon Borbála, Szeverényi Sára), …39. Magyarország 3 (Bodnár Hanna, Hicsák Natasa, Molnár Kincső, Osmanaj Admira). 

(Kiemelt képen Rubin Mattia Forrás: hunfencing.hu)

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Úgy érzem, hazatértem

Kézilabda
39 perce

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
53 perce

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
1 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
1 órája

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
1 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik