Karate: a Dream Cupon a legjobban a magyarok formagyakorlata sikerült

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 09:04
Címkék
Egyedülálló magyar kezdeményezésként indult és a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette is életben tudott maradni a Dream Cup World nemzetközi csapatkarate-verseny, amelynek a mögöttünk hagyott hét végén az újpesti Madárfészek Akadémia Kellner Ferenc sportcsarnoka adott otthont.

Hat esztendeje valósult meg a hosszan dédelgetett hazai karatés álom: 2016-ban sikerült először megrendezni a Dream Cup World elnevezésű nemzetközi versenyt, amely a jellemzően egyéni formagyakorlatok és küzdelmek megszokott programja helyett 2019 ótaDream Cup World elnevezésű nemzetközi versenyt, amely a jellemzően egyéni formagyakorlatok és küzdelmek megszokott programja helyett 2019 óta

kifejezetten a csapatoknak kínál kivételes megméretési lehetőséget.

Bő fél évtizede Budaörsön gyülekeztek először össze határon belülről és túlról csapatok a magyar kezdeményezésű esemény megteremtőinek hívására, és a pandémia okozta megtorpanás után, 2022-ben újfent örömmel találkoztak egymással a hazai, és a japán gyökerű küzdősportban jeleskedő, s Budapestre mindig szívesen ellátogató vendég együttesek a nemzetközi csapatbajnokság keretében.

Az újpesti Madárfészekben katában és kumitében, vagyis formagyakorlatban és küzdelemben egyaránt megmutathatták magukat a harcosok, kyokushin karatéban pedig első ízben rendeztek nemzetközi parasport-számokban is versenyeket. A Magyar Karate Szakszövetség és a Stabilitás Sport Promotion szervezésében megvalósult viadalon megelégedéssel hallgathatták a házigazdák Koen Spitaelsnek, az Európai Fullcontact Karate Szervezet (EFKO) elnökének szavait, aki így fogalmazott: „Rendkívül örülök annak, hogy Magyarországon ismét új kezdeményezésként - a csapatküzdelmi számmal együtt – a parasportot is bevezették a nemzetközi versenyrendszerbe, és bízom benne, hogy a nemzetközi szervezet vezetőségének támogatásával hamarosan csapat-világbajnokságot rendezhetünk Budapesten.”

Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok az esemény fővédnökeként azt emelte ki, hogy a versenyen keresztül erősödik a karatés társadalom számára különösen fontos olyan értékek közvetítése, mint a tisztelet, a fegyelem, a kitartás, az akaraterő, emellett kitért a karate közvetett bűnmegelőző szerepére is.

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke szerint jó érzés volt hallani a karate himnuszát, amelyre egykor versenyzőként ő is bevonult. Nagyra értékelte a verseny csapatépítő hatását, amely fontos szerepet tölt be a különböző szervezetek együttműködésében, s külön is méltatta a tavaly elhunyt Furkó Kálmán nagymester munkásságát és a magyar karatéban betöltött példa értékű szerepét. A legkeményebb szakágak közé tartozó kyokushin karate egyik hazai megalapítójára, a legendás felderítő kiképzőtisztre emlékezve a verseny szervezői vándorserleget alapítottak, amelyet a 8. danos mester fia adott át a legeredményesebbnek bizonyult kazahsztáni csapatnak.

A főszervező Kalmár Árpád honlapunknak azt hangsúlyozta, hogy a világkupa megrendezésével kiváló felkészülési és nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséget kaptak a fiatal magyar karatésok is.

„A versenyen látványos formagyakorlatokat és parázs küzdelmi csatákat láthattunk, elsősorban a kazah, az üzbég és a magyar versenyzők között, akik a legtöbb érmet szerezték a bajnokságon”

– tette hozzá. 

A külföldiek „részsikere” mellett magyar diadalok is születtek a Dream Cupon. Amíg csapatkumitében Kazahsztán válogatottja diadalmaskodott, formagyakorlatban hazai győztest avattak a debreceni Kagami SE ifjúsági korúak alkotta együttesének jóvoltából.

A dobogósok:

Csapat-formagyakorlat: 1. Kagami SE, 2. International Budokai, 3. Üzbegisztán válogatottja

Csapatküzdelem: 1. Kazahsztán válogatottja, 2. International Budokai, 3. Stabilitás Sport Promotion

(Kiemelt kép: a debreceni Kagami SE ificsapata mutatta be a legmeggyőzőbb formagyakorlatot / Forrás: karate.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik