Vízilabda: éremosztás jön a fiú serdülőbajnokságban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.05.03. 15:54
Címkék
A szegedi Tiszavirág uszodában vasárnap derül ki, hogy melyik csapat emelheti magasba a fiú serdülő vízilabda-bajnokság győztesének járó trófeát.

Péntektől vasárnapig a szegedi Tiszavirág uszoda ad otthont a fiú vízilabda-bajnokságok első nyolcas döntőjének, a serdülők fináléjának.

A KSI és a Vasas akár az elődöntőben is összekerülhet Fotó: Vasas Attila
A KSI és a Vasas akár az elődöntőben is összekerülhet Fotó: Vasas Attila

A KSI és a Vasas akár az elődöntőben is összekerülhet  •  Fotó: Vasas Attila

Az évad végi megméretésen minden csapat egyforma esélyekkel indul, hiszen minitorna keretén belül döntenek a helyezésekről a résztvevők.

A nyitónapon eldől, hogy mely csapatok játszanak másnap az 1-4., valamint a 5-8. helyekért, vasárnap pedig az érmesek kilétére is fény derül.

Amíg a házigazda Szeged, az FTC, a Szolnok és az OSC Újbuda a rájátszásban vívta ki a kvalifikációt, addig a BVSC-Zugló, a KSI, a Vasas és az UVSE már a középszakaszban megtette ugyanezt. Utóbbi négy együttes háromfordulós rendszerben döntötte el egymás között, hogy hányadik helyen rangsorolva kezdi a nyolcas döntőt.

A program Forrás: SZVPS
A program Forrás: SZVPS

A program  •  Forrás: SZVPS

Ennek alapján péntek kora délutántól kezdve BVSC-Zugló–Szeged, KSI–FTC, Vasas–Szolnok és UVSE–OSC Újbuda összecsapásokat láthatunk.

A serdülők tavalyi fináléjában a KSI legyőzte az UVSE-t, az idén azonban még kiegyenlítettebbnek tűnik a mezőny, így az összes csapat, közte a kupagyőztes Vasas, a házigazda Szeged és a végig az élmezőnyhöz tartozó BVSC-Zugló is a minél fényesebb éremre pályázik.

A hazai utánpótlás-bajnokságok közül eddig a leány gyermekkorosztály megméretése ért véget. A bajnoki címet a Szentes érdemelte ki az UVSE és a KSI előtt.

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalon.

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
11 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
26 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
44 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik