Vívás: pénteken rajtol az U23-as Eb Tallinnban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 14:31
Címkék
A péntektől keddig tartó tallinni U23-as vívó Európa-bajnokságon a maximális, huszonnégy versenyzővel vesz részt a magyar csapat.

Pénteken kezdődik és keddig tart az U23-as korosztályt képviselő vívók Európa-bajnoksága az észt fővárosban, Tallinnban.

Keszthelyi Zsombor junior-világ- és Európa-bajnokként várja az U23-as Eb-t Forrás: FIE
Keszthelyi Zsombor junior-világ- és Európa-bajnokként várja az U23-as Eb-t Forrás: FIE

Keszthelyi Zsombor junior-világ- és Európa-bajnokként várja az U23-as Eb-t  •  Forrás: FIE

A magyar csapat Boczkó Gábor szövetségi kapitány vezetésével a maximális, huszonnégy versenyzővel vesz részt a kontinensviadalon, melyen a legtöbb ország– a magyarokhoz hasonlóan– igen erős kerettel igyekszik elérni a legjobb eredményt. A hazai szövetség a beharangozójában ennek okaként azt említi meg, hogy a pandémia miatt legutóbb 2019-ben rendeztek U23-as Eb-t, és azok a fiatalok– akár felnőttválogatottak– is lehetőséget kapnak, akiknek kimaradt a korosztályos világversenyük az elmúlt években.

Egyébként 2019-ben a plovdivi U23-as Eb-n egy magyar bronzérem született a Gnám Tamara, Kardos Edina, Borsody Emma, Dékány Kinga összeállítású női párbajtőrcsapatnak köszönhetően. Tallinnban pénteken a tőröző lányok és a kardozó fiúk kezdenek egyéniben, a csapatversenyeket hétfőn, valamint kedden rendezik.

KÉT TUCAT MAGYAR TALLINNBAN
A magyar csapatok mindhárom fegyvernemben igen erősnek tűnnek. Ami a férfiakat illeti, a kardozókRabb Krisztián, Horváth Gergő, Kaiser Balázs, Vigh Benedek, a párbajtőrözőkKeszthelyi Zsombor, Hamilton-Meike Jonathan, Kovács Gergely, Bartkó Levente, míg a tőrözőkSzemes Gergő, Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrusösszetételben készülhetnek a megméretésre. A lányok között a kardozókatBattai Sugár Katinka, Szűcs Luca, Keszei Kíra, Spiesz Anna, a párbajtőrözőketMiskó Dorina, Dékány Kinga, Nagy Blanka, Gálfalvy Réka, a tőrözőket pedigPöltz Anna, Wolf Eszter, Hajas Nóra és Nekifor Erikaképviseli.

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik