– Szakmai igazgatóként most már a japán Murakami Kijosi felügyeli a válogatottban zajló munkát. Mi változott az érkezése óta?– Szakmai igazgatóként most már a japán Murakami Kijosi felügyeli a válogatottban zajló munkát. Mi változott az érkezése óta?
–Már december elején elkezdtük a munkát vele, valamint az új szövetségi kapitánnyal, Braun Ákossal, és a legfőbb változásként jelenleg jóval több a központi munka, mint korábban. Minden héten három napot a válogatottban töltünk, hol éppen Tatán, hol Dunavarsányban. Nagyon nehezen szoktam hozzá az új felfogáshoz, az itthon jól megszokotthoz képest teljesen más stílust képvisel a japán mester. Abszolút új irányt szeretne meghonosítani. Az elején időnként úgy éreztem: eddig teljesen más sportágat űztünk – annyira más az a mozgáskultúra, amivel most megismerkedhettem.
–És mi volt a legnehezebb ebben az átmenetben?
–Nekem az volt a legnagyobb kihívás, hogy bizalmat szavazzak a japán szakembernek. Elhiggyem, hogy az a munka, amit elvégzünk, kifizetődik – hiába nem dolgoztam még korábban ezen módszer szerint, ne azon rágódjak, hogy a végén mi sül ki belőle, hanem kizárólag az adott napi feladatomra, az aktuális edzésre fókuszáljak. Mostanra nagyjából sikerült legyőznöm ezeket a prekoncepciómat, és már látom a pozitív eredményeit a közös munkának. Gyakorlatilag minden nap kimozgatnak a komfortzónámból, ezáltal rendre valami teljesen új szituációval szembesülök, amely hosszú távon csak az épülésemet szolgálja.
–Akkor részben már ennek a gyümölcse a remek bronzérem Izraelben?
–Biztosan, ugyanis kifejezetten jó formában dzsúdóztam Tel-Avivban. Általában rengeteget stresszelek az ilyen nagy versenyek előtt, sokszor ez fizikai fájdalmakkal is párosul. Ez a fokozott izgulás néha tényleg igazi gyötrelem, viszont most először valahogy képes voltam könnyedebben hozzáállni az egészhez. Nem tettem magamra plusz terhet, nem voltak hatalmas elvárásaim, csak próbáltam – amennyire lehet – nyugodtan felmenni a tatamira.
–Mi játszódott le a fejedben a francia lány elleni negyeddöntős vereség után, hiszen még is csak te voltál a meccs esélyese?
–Nyilvánvalóan fájt, nem volt könnyű felállni belőle, belül emésztett a dolog, de ilyenkor nincs idő ezzel foglalkozni, menni kell tovább. Persze ezt mindig könnyebb mondani, mint végrehajtani, ám szerencsére ezúttal egész jól összeszedtem magam. A vigaszágon a venezuelai Barrios (szerk: világranglista harmadik helyezett) legyőzése komoly skalp, mert korábban még soha nem győztem le. Majd a bronzmeccs is jól alakult végül. Nagyon örülök, hogy Grand Slam-éremmel indítottam az évet – ez a harmadik hely jó visszaigazolás.
–Eközben nemrégiben klubot is váltottál: a Békés Megyei Kano Judo SE után mostantól a Budapest Honvéd SE versenyzőjeként folytatod. Miért?
–A váltás pontos körülményeiről nem szeretnék beszélni, de annyi biztos, hogy önmagában ez a döntés nem fog túl nagy változást hozni az életemben, hiszen már eddig is a Honvédban edzettem. Összességében jobbnak láttam úgy, ha azt a klubot képviselem a versenyeken, ahol a mindennapokban is dolgozom.
–Úgy tűnik, újult erővel és motiváltan vágtál neki az évnek. Mi a fő célod idénre?
– Nem szeretnék konkrét eredményeket kitűzni magam elé. Élvezni szeretném a dzsúdót, és lehetőleg folyamatosan fejlődni, amely számomra nem csupán a címekben és az érmekben mérhető.
További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.