A hónap utánpótlásedzője: Dávid Lászlóé a januári díj

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.02.22. 15:08
Címkék
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője januári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. Az első alkalommal odaítélt kitüntető cím Dávid László debreceni vívóedzőé lett.

Az idén alapított díj első kiírásának három jelöltje Dávid László debreceni vívó-, Gór-Sebestyén Júlia budapesti műkorcsolya- és Kocsis Tamás körmendi kosárlabdaedző volt. A kuratórium döntése alapján a januári elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a február eleje óta a DEAC kötelékébe tartozó Interfencing Debrecen SC kardvívóinak 38 éves vezetőedzője érdemelte ki.Dávid László debreceni vívó-, Gór-Sebestyén Júlia budapesti műkorcsolya- és Kocsis Tamás körmendi kosárlabdaedző volt. A kuratórium döntése alapján a januári elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a február eleje óta a DEAC kötelékébe tartozó Interfencing Debrecen SC kardvívóinak 38 éves vezetőedzője érdemelte ki.

Balról: Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Decsi András, Szilágyi Áron mestere, a díj győztese, Dávid László és Vérten Sándor, a Porsche Hungaria projektmenedzsere Fotó: Mura László
Balról: Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Decsi András, Szilágyi Áron mestere, a díj győztese, Dávid László és Vérten Sándor, a Porsche Hungaria projektmenedzsere Fotó: Mura László

Balról: Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Decsi András, Szilágyi Áron mestere, a díj győztese, Dávid László és Vérten Sándor, a Porsche Hungaria projektmenedzsere  •  Fotó: Mura László

A szakember a 2000-es évek elejétől kezdve dolgozik a debreceni kardvívósportért. A rendszerváltás után a szakág a hajdúsági városban a megszűnés határára került, ám a műhely mostanra – Dávid László munkájának eredményeként – az ország egyik sikeres utánpótlás-nevelő központjává vált.

Ő volt a 2017-ben megalakult Interfencing DSC egyik alapítója. Legeredményesebb tanítványával, a most 18 éves Battai Sugár Katinkával 2012 óta foglalkozik. A fiatal csapatban junior világ- és Európa-bajnok, kétszeres kadét Eb-aranyérmes, négyszeres egyéni korosztályos magyar bajnok. Battai nem csak az utánpótlásban jeleskedik: a junior-világkupasikerek mellett már a felnőtt női kardválogatott tagjaként is büszkélkedhet vk-érmekkel. Ott volt a 2021-es a tokiói játékokon 8. helyen végzett csapatban is, ezzel minden idők legfiatalabb magyar vívója lett, aki olimpián pástra lépett.

A hónap utánpótlásedzője díj januári kitüntetettje, Dávid László Fotó: Mura László
A hónap utánpótlásedzője díj januári kitüntetettje, Dávid László Fotó: Mura László

A hónap utánpótlásedzője díj januári kitüntetettje, Dávid László  •  Fotó: Mura László

Dávid tanítványa továbbá a juniorkorosztály hazai ranglistájának élmezőnyébe tartozó Bányay Marcell és K. Szabó Mátyás, míg a kadétok között ugyancsak az ő szakmai irányításával készül a sokra hivatott Kónya Csenge, aki ebben az évadban megnyerte a korosztály európai körversenyének gödöllői állomását.

A Dávid László tevékenységéhez köthető, januárban elért eredmények közül kiemelkedik, hogy Battai Sugár Katinka a hónap elején Budapesten rendezett junior-világkupaversenyen aranyérmes lett, csakúgy, mint a decemberi, Sosnowiecben lebonyolított korosztályos vk-viadalon. Januárban a fiatal ott volt a plovdivi felnőttvilágkupán ötödik helyen végzett felnőtt női csapatban is, egyéniben pedig nyolcaddöntősként zárt a Tbilisziben tartott – szintén felnőtt – vk-viadalon.

A díjátadón Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Vérten Sándor, a Porsche Hungaria projektmenedzsere és Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője mellett a sportújságírók szavazatai alapján Az év edzőjének választott Decsi András méltatta Dávid László munkáját.

Decsi András és Dávid László Fotó: Mura László
Decsi András és Dávid László Fotó: Mura László

Decsi András és Dávid László  •  Fotó: Mura László

„Elévülhetetlen érdemei vannak a debreceni vívósport fellendítésében, abban, hogy a helyi nevelőműhely most már a vívósport egyik fontos utánpótlásbázisa, miközben tanítványai, különösképpen Battai Sugár Katinka eredményei önmagukért beszélnek. Az pedig külön öröm a számomra, hogy a sportágamból került ki ennek a nagyszerű díjnak az első győztese” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron mestere.

„A fiatalok felkészítésben elsődlegesnek tartom az állandóságot és a következetességet – fogalmazta meg edzői hitvallását a januári győztes. – A cél, hogy a gyerekek megszeressék a sportot és megtanuljanak jó döntéseket hozni a versenyszituációkban. Ha ez sikerül, az eredmény is jönni fog, bár az utánpótláskorban nem az a legfontosabb, hanem a minél magasabb szintű technika elsajátítása.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik