Torna: világversenyek sora vár a hazai fiatalokra 2022-ben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.01. 15:15
Címkék
A hazai tornászutánpótlás fiú- és leány-szakágvezetője, Puskás Jenő és Jordanov Zoltán értékelte az elmúlt évet, illetve a 2022-es várakozásaikról is kérdeztük őket.

Eredményes évet tudhat mögött a magyar tornászutánpótlás, hiszen a 2021-ben megrendezett kevés nemzetközi versenyen is jól szerepeltek a korosztályos versenyzők.Az ORV-n egyenesen taroltak a mieink. A fiúk közöttZávory Szilárd,a lányok mezőnyébenPeresztegi Nórahalmozta az aranyakat.Az ORV-n egyenesen taroltak a mieink. A fiúk közöttZávory Szilárd,a lányok mezőnyébenPeresztegi Nórahalmozta az aranyakat.

Emellett az itthoni viadalokon is szépen teljesítettek a fiatalok, hiszen például a 17 évesMolnár Botondkiemelkedő gyakorlatokkal győzötta felnőttek között a győri Mesterfokú bajnokság összetett versenyében.

Sűrű versenynapár vár a hazai fiatalokra, köztük az ifi Závory Szilárdra Fotó: Susán Viki
Sűrű versenynapár vár a hazai fiatalokra, köztük az ifi Závory Szilárdra Fotó: Susán Viki

Sűrű versenynapár vár a hazai fiatalokra, köztük az ifjúságikorú Závory Szilárdra  •  Fotó: Susán Viki

„A 2020-as év után nagyon örültünk, hogy ebben az évben már minden hazai versenyt megtudtunk rendezni, ami önmagában pozitívum, ráadásul a versenyek zömét nézők előtt tarthatták meg, ami szintén kiemelendő–kezdtePuskás Jenő, a férfiszakág utánpótlás szövetségi kapitánya azUtánpótlássportnak.–Azonban a nemzetközi szinten sok verseny elmaradt, ami kifejezetten fájó az utánpótlás szempontjából, hiszen itt lenne lehetőségünk felmérni, valójában hol is tartunk. A kínai Gymnasiade elhalasztása volt a legnagyobb veszteség, rengeteget készültünk rá, de a kisebb események közül is sokat töröltek, így például az év végén a nagy presztízsű linzi viadal is elmaradt.Viszont2022-ben– a jelen állás szerint– nemzetközi versenyek sora vár a fiatalokra. MájusbanPárizsban tartják a Gymnasiadét, majd júliusban következik az EYOF, és néhány hétre rá, augusztus közepén Münchenben rendezik az Európa-bajnokságot."

A leány utánpótlásszakágat a Gymnasiade nem érinti, ugyanis ott az első- és másodéves felnőttek szerepelhetnek.

„Összességében – a lehetőségekhez képest – jó évet zártunk, hiszen a magyar versenyek mellett a két komolyabb nemzetközi megmérettetésen is kiválóan teljesítettek a lányok, a nagyszombati versenyen és a brnói ORV-n is taroltak a tornászaink– fogalmazottJordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója, majd kitért az ifi korosztálytól búcsúzó versenyzőkre.– Atavalyi esztendő végén négy reményteli 2006-os versenyzőnk, Peresztegi Nóra, Mayer Gréta, Makai Lilla és Balázs Kira is elköszönt az utánpótlásévektől, januártól a felnőttválogatott keretét erősíthetik. Valamennyiükben hatalmas potenciál rejlik, és biztos vagyok benne, hogy a nagyok között is megállják majd a helyüket. Ugyanakkor hasonlóan tehetséges fiatalok követik őket a 2007-esek között is: közülük Czifra Lili és Balzsay Hanna egyaránt sokra hivatott, az idei világversenyeken szép eredményeket érhetnek el."

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik