Kosár: veretlenül tornagyőztesek a magyar lányok a katowicei ORV-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.12.29. 19:46
Címkék
Az U16-os leány kosárlabda-válogatott százszázalékos mérleggel megnyerte a Katowicében rendezett Olimpiai Reménységek Versenyét, míg a magyar fiúk két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végeztek a házigazda lengyelek mögött.

December 27. és 29. között a lengyelországi Katowicében tartották a kosárlabdázók 2021-es Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyen remekül szerepeltek a magyar csapatok.

Megnyerte az ORV-t az U16-os leányválogatott Forrás: PZKOSZ
Megnyerte az ORV-t az U16-os leányválogatott Forrás: PZKOSZ

Megnyerte az ORV-t az U16-os leányválogatott  •  Forrás: PZKOSZ

A csehek elleni kiütéses (73 pontos) és a szlovákok elleni nagyon sima (37 pontos) siker után a zárónapon a házigazda lengyelek vártak a magyar lányokra. Mészárosné Kovács Andrea együttese hasonló magabiztosággal játszott a harmadik mérkőzésen is, az első negyed után már 16 ponttal vezettek a mieink. Majd a 26 pontig jutó Rátkai Eszter vezérletével a válogatott folyamatosan növelte az előnyét, végül 77-39-re nyerték meg a mérkőzést. Ezzel veretlenül, tornagyőztesként zárták az ORV-t.

Az utolsó meccs után kiosztották az egyéni díjakat is: Rátkai Esztert választották az MVP-nek, míg az esemény All-Star ötösébenRátkai mellett Toman Dóra is helyet kapott.

Az U16-os leányválogatott kerete:
Drahos Leila, Fárbás Eliza, Gábor Lili, Igaz Eszter, Janzsó Alíz, Kókai Patrícia, Rátkai Eszter, Szakolczi Diána, Toman Dóra, Toman Réka, Tózer Nemes Boglárka, Vladár Róza

A magyar fiúk ezüstérmesek az ORV-n Katowicében Forrás: PZKOSZ / hunbasket.hu
A magyar fiúk ezüstérmesek az ORV-n Katowicében Forrás: PZKOSZ / hunbasket.hu

A magyar fiúk ezüstérmesek az ORV-n Katowicében  •  Forrás: PZKOSZ / hunbasket.hu

A lányok után az U16-os fiúk is győzelemmel fejezték be a viadalt.

Faragó Péter csapata a lengyelekkel szembeni 76-58-as nyitóvereség után kedden 94-60-ra verte Szlovákiát, mindezek után jöhetett a csehek elleni záróösszecsapás.

Az előző napi lendület a harmadik találkozóra is megmaradt, minek köszönhetően a mieink– végig vezetve– uralták a játékot, és meggyőző 93-73-as sikert arattak; 21 dobott pontjával acsapatkapitány Gyürk Zsigmondvolt a magyar csapat legeredményesebbje.

A 2-1-es mérleggel a fiúválogatott – a lengyelek mögött– a második helyenvégzett Katowicében.Kékesi Kolos bekerült az All-Star ötösbe.

Az U16-os fiúválogatott kerete:
Fonyó Botond, Gyürk Zsigmond, Kékesi Kolos, Keller Bendegúz, Kiss-Leizer Gergő, Laár Leonhard, Lukácsi Gábor, Mészáros Ágoston, Mészáros Botond, Nyikos Balázs, Szemerédi Levente, Váradi Ádám

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik