Karate: átütő magyar sikereket hozott a Hungarian Open

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.02. 16:02
Címkék
A három legjelentősebb hazai karateverseny egyikeként rendezték meg október utolsó szombatján a Hungarian Opent, amely átütő magyar sikereket hozott. A remek szereplés nem csupán a presztízs miatt volt fontos, a helytállásra a nemzetközi mezőnyben azért is volt égető szükség, mert – amint arra dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke külön is felhívta honlapunk figyelmét: - a szigetszentmiklósi viadal kínálta az utolsó pontszerzési lehetőséget legjobb fiatal karatésaink számára abban a sorozatban, amely a februári, prágai korosztályos Európa-bajnokságra kvalifikált.

A honi karatésok versenynaptárában a Budapest Open és a Tatami Kupa mellett a Hungarian Opent jegyzik a legmagasabban a kiemelt események sorában, így nem csoda, hogy az utóbbi is jelentős érdeklődést váltott ki és felfokozott harci kedvet generált, amit a tizennégy országból befutott kilencszáz nevezés is megfelelően illusztrált. A csaknem száz klub harcművészét - a felnőttek és a másik „véglet”, a 8-13 éves gyerekek mellett a kadét, a junior és az U1-es korosztályhoz tartozókat - megmozgató verseny után a főszervező Falusi Márton elégedetten összegezhetett.

A korosztályos Európa-bajnok Jakubovics Dalma az 50 kg-ban diadalmaskodott a 21 éven aluliaknál Forrás: karate.hu
A korosztályos Európa-bajnok Jakubovics Dalma az 50 kg-ban diadalmaskodott a 21 éven aluliaknál Forrás: karate.hu

A korosztályos Európa-bajnok Jakubovics Dalma az 50 kg-ban diadalmaskodott a 21 éven aluliaknál  •  Forrás: karate.hu

„Nagyon jól szerepeltünk az idei Hungarian Openen, érződött, a fiatalok nagyon is tudatában voltak annak, hogy Szigetszentmiklóson lehetett bebiztosítani a tagságot a jövő évi Eb-re utazó válogatott keretben” – mondta, majd azzal folytatta, hogy a versenyen gyakorlatilag taroltunk, mivel a klubsorrendben az első három helyet az MTK, az UTE és a BVSC foglalta el.

Az éremhalmazból az MTK 17 aranyat, 18 ezüstöt és hét bronzot ragadott magához, az UTE 9-3-7-es, a BVSC pedig 7-8-6-os mérleggel zárt. Mi több, az utánuk következő helyeken is hazai csapatok végeztek, míg legjobb külföldiként egy szerb klub a hetedik, egy ukrán pedig a nyolcadik pozíciót tudta megszerezni.

A korosztályos összesítést tekintve alaposan kitettek magukért a kadétok, a juniorok és az U21-esek hazai reprezentánsai, akik együttesen húsz aranyérmet tartottak itthon.

A versenyfeltételek biztosítása mellett, de tulajdonképpen azok részeként a szervezők az egészségi-járványügyi elvárásoknak is eleget tettek.

„Eleve úgy hirdettük meg a magyarországi Grand Prix-t a mieinknek és a külföldieknek egyaránt, hogy a versenykiírásban a Covid-előírásokat is rögzítettük – mondta Falusi Márton. - Vagyis végig megköveteltük a maszkviselést, volt lázmérés, bekértük a védettséget igazoló papírokat, a határokon kívülről érkezettektől PCR-tesztet kértünk, tehát maximális óvintézkedések mellett zajlott a 2021-es Hungarian Open.”

A magyar korosztályos aranyérmesek:
formagyakorlat:
fiúk:
U21: Beke Bálint
junior: Bárdos Ádám
lányok:
kadét: Takács Eszter
küzdelem:
fiúk:
U21: 60 kg: Béres Botond
67 kg: Nagy Balázs
75 kg: Botos Botond
84 kg: Dvorák Ádám
+84 kg: Frankó Dániel
junior: 55 kg: Tóth Máté Roland
61 kg: Kiss Bánk Botond
68 kg: Csató Roland
kadét: 52 kg: Tóth Zsombor Zoltán
57 kg: Szilágyi Péter
63 kg: Fischer Bálint
lányok:
U21: 50 kg: Jakubovics Dalma
61 kg: Bihary Boglárka
68 kg: Mészáros Andrea
junior:
53 kg: Vitályos Eszter Adrienn
kadét:
47 kg: Török Panka
54 kg: Molnár Virág

További korosztályos hírekKARATÉBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik