Kosár: tovább tart a lendület az U20-as címvédő Körmendnél

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 18:43
Címkék
Az U20-as férfi kosárlabda-bajnokság egyetlen veretlen csapataként az Egis Körmend vezeti a tabellát. A bajnoki címvédő együttes vezetőedzőjét, Kocsis Tamást kérdeztük a kiváló rajtról.

Az Egis Körmend U20-as férfi kosarasai a 2021-es naptári évben mindössze egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget a 24 győztes mérkőzés mellett, miközben ez idő alatt júniusban a korosztályos bajnoki címet is megszerezték. Azonban a Rába-partiak sikerszériája nem állt meg, mi több továbbra is tart, immáron a következő bajnokságban is.Kocsis Tamás együttese öt győzelemmel kezdteaz új évadot, és egyedüli veretlenként vezeti a tabellát, így nem meglepetés, hogy ezúttal is a körmendiek lesznek a legnagyobb esélyesek az aranyéremre. A Vas megyeiek trénerét kérdeztük a remek szezonkezdetről, és körmendi diadalmenet titkáról.Kocsis Tamás együttese öt győzelemmel kezdteaz új évadot, és egyedüli veretlenként vezeti a tabellát, így nem meglepetés, hogy ezúttal is a körmendiek lesznek a legnagyobb esélyesek az aranyéremre. A Vas megyeiek trénerét kérdeztük a remek szezonkezdetről, és körmendi diadalmenet titkáról.

Továbbra is tart a lendület az U20-as bajnoki címvédő Körmendnél Forrás: Egis Körmend
Továbbra is tart a lendület az U20-as bajnoki címvédő Körmendnél Forrás: Egis Körmend

Továbbra is tart a lendület az U20-as bajnoki címvédő Körmendnél  •  Forrás: Egis Körmend

„Az idei esztendőben csupán a Rátgéber Akadémia győzött le minket még az országos döntő első meccsén, és igazából azt a vereséget is leginkább a nyolcas döntő előtti közel másfél hónapos szünetnek tudom be. Viszont azt az egyetlen mérkőzést leszámítva folyamatosan meggyőző, kiegyensúlyozott formát mutatnak a fiúk. Szerencsére a bajnoki cím óta is tart a lendületünk, és néhány kisebb változás mellett, nagyjából ugyanazzal a maggal vágtunk neki a mostani bajnokságnak. Oroszi Bence és Németh András ugyan távozott, de továbbra is erős a keretünk, és ezt az első öt fordulóban eddig remekül igazoltuk a pályán. Annak kifejezetten örülök, hogy nálunk– ahogyan eddig is– elsősorban a csapatjáték dominál, és ezt igazolja az a tény, hogy heten is legalább kilenc pontot átlagolnak, viszont az egyes statisztikai mutatókban egyetlen játékosunk sem tartozik a közvetlen élmezőnybe"– nyilatkozta Kocsis az Utánpótlássportnak.

A szakember úgy látja, hogy a szépszámú, tehetséges körmendi fiatal a felnőttcsapatban is egyre több lehetőséget kap.

„Persze szeretnénk megvédeni a bajnoki címet az U20-ban, de számomra sokkal legfontosabb, hogy akik rendre jól teljesítenek a korosztályos bajnokságban, és folyamatosan lehet rájuk számítani, azok megkapják a játékperceket az NB I/A-csoportjában is. Ott pedig élni tudjanak az adódó sansszal. A „fiatalszabály" miatt mindenképpen megkapják a lehetőséget, viszont akkor tudnak igazán előrelépni, ha a kiélezett szituációkban is a pályán lesznek, amire egyre több példát látok. A legutóbbi DEAC elleni szoros meccsen például Takács Kristóf 19 évesen vállalt el, és dobott be egy nagyon fontos hárompontost. A fiataljaink ezekből a tapasztalatokból épülnek a legjobban."

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
15 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
43 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
43 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
43 perce

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
47 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik