Cselgáncs: kedden rajtol Rigában az ifi Európa-bajnokság

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 17:37
Címkék
Kedden a lett fővárosban kezdetét veszi az ifjúsági cselgáncsozók Európa-bajnoksága, amelyen 15 válogatott fiatal képviseli a magyar színeket. A szövetségi edzőket, Bíró Norbertet és Bejczi Zsuzsannát kérdeztük a várakozásokról a rajt előtt.

Legutóbb, két éve Varsóban rendeztek ifjúsági Európa-bajnokságot, azonban az egy évnyi kihagyás után Rigában újra összemérik tudásukat a korosztály legjobb cselgáncsozói. A kontinensviadalon 15 magyar versenyző, köztük nyolc fiú és hét lány lép tatamira.

A felkészülésről, illetve az esélyekről a szakágak válogatottedzőit, Bíró Norbertet és Bejczi Zsuzsannát kérdeztük. A lányok trénereszerint több éremvárományos is akad a keretben, éppen ezért bízik benne, hogy legalább két medállal térhetnek haza az Eb-ről.

Mamira Luca a végső győzelemre is esélyesként utazik Rigába Fotó: Horváth György / MJSZ
Mamira Luca a végső győzelemre is esélyesként utazik Rigába Fotó: Horváth György / MJSZ

Mamira Luca a végső győzelemre is esélyesként utazik Rigába  •  Fotó: Horváth György / MJSZ

„A júliusi, bukaresti Európa-kupa versenyről hazaérkezve egyből a ceglédi válogatott-edzőtáborban folytattuk a munkát.Azonban az Eb-t megelőzőutolsó héten már nem központilag, hanem a klubokban zajlott a felkészülés. Mindenki jó állapotban, remek formában várja a viadalt–fogalmazott Bejczi az Utánpótlássportnak. Úgy vélem, hogy mind a hét versenyzőnknek megvan az esélye a kiemelkedő szereplésre, de természetesen az utolsó ifi évében járó, Mamira Luca a legfőbb esélyesünk negyvennyolc kilóban. Emellett Szeleczki Szabina két aranyéremmeldebütált az idei Európa-kupákon a negyven kilósok között, így ő is joggal pályázhat az éremre. Két dobogó és egy pontszerző hely mindenképpen ott rejlik a csapatban."

A fiúk szövetségi edzőjeis pozitív előérzetekkel várja a lettországi eseményt.

„Július végén – a lányokhoz hasonlóan – mi is Cegléden dolgoztunk, majd augusztus elején Dunavarsányban töltöttünk egy hetet. A fiúk gőzerővel, keményen végezték a feladatukat, és most kiváló fizikai állapotban várják a küzdelmeket. A felkészülés alatt a Sportkórház is felmérte a sportolóink formáját, a tesztek pedig igazolták, hogy mindenki jó erőben utazhatott Rigába. Többenbiztatóteljesítményt mutattaka közelmúltban az Európa-kupa legutóbbi állomásain. Az előjelek alapján egy érem és egy pontszerző hely abszolút elvárható a fiataloktól"– nyilatkozta Bíró.

A MAGYAR IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKI KERET:
Fiúk:
50 kg:
Kollár Ágoston (Ledényi JI), Kollár Sebestyén (Ledényi JI).55 kg:Major Ádám (BHSE).60 kg:Gábor Áron (MTK Budapest).66 kg:Kalász Ádám (MTK Budapest).73 kg:Domoszlai Zolta (KSI SE).81 kg:Miklósvölgyi Dániel (Ippon Judo Tatabánya).90 kg:Kenderesi Péter (Pécsi VSK)
Lányok:
40 kg:
Szeleczki Szabina (Ceglédi VSE).48 kg:Mamira Luca (Toto Sport), Vég Luca (Ceglédi VSE).52 kg:Bognár Inez (BHSE).57 kg:Szász Hanna (Siklós SE).63 kg:Kelemen Adél (DVTK).70 kg:Sági Nikolett (KSI SE)
A PROGRAM:
Augusztus 15., kedd
9:00:
férfi 50, 55 és 60 kg, női 40, 44 és 48 kg
15:00:bronzmérkőzések, döntők, eredményhirdetés
Augusztus 16., szerda
9:00:
férfi 66 és 73 kg, női 52, 57 és 63 kg
15:00:bronzmérkőzések, döntők, eredményhirdetés
Augusztus 17., csütörtök
9:00:
férfi 81, 90 és +90 kg, női 70 és +70 kg
15:00:bronzmérkőzések, döntők, eredményhirdetés

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik