Birkózás: Elekes Enikő saját magával is megküzdött az aranyéremért

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 17:58
Címkék
Remekül alakult magyar szemszögből a Szamokovban zajló kadét birkózó Eb csütörtöki versenynapja, hiszen Nyikos Veronika (73 kg) bronzérme mellett Elekes Enikő (65 kg) a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Az újdonsült kadét Európa-bajnokot kérdeztük a győzelem után.

A három év óta veretlen serdülő Európa-bajnok Elekes Enikő meggyőző teljesítményt nyújtva technikai tussal, 11-1-re nyert az ukrán Darja Konsztantinova ellen a bulgáriai kadét Európa-bajnokság döntőjében a 65 kilogrammosok mezőnyében. A KIMBA immáron kétszeres Eb-aranyérmesét kérdeztük a diadalt követően.Elekes Enikő meggyőző teljesítményt nyújtva technikai tussal, 11-1-re nyert az ukrán Darja Konsztantinova ellen a bulgáriai kadét Európa-bajnokság döntőjében a 65 kilogrammosok mezőnyében. A KIMBA immáron kétszeres Eb-aranyérmesét kérdeztük a diadalt követően.

„Éreztem a verseny előtt, hogy kiváló formában vagyok, ideálisan zajlott a felkészülés, és bíztam benne, hogy jól fog menni a birkózás Bulgáriában is. Úgy utaztam ki, hogy egyértelmű célom az aranyérem. Bár ezelőtt még nem indultam nemzetközi színtéren a kadét korosztályban, tudtam, hogy komoly riválisok jöhetnek majd szembe, ám szerencsére minden jól alakult végül.”

Balról: Gyurasits Csaba (szövetségi edző), az aranyérmes Elekes Enikő, a bronzérmes Nyikos Veronika és Bóna Dániel (szövetségi edző) Forrás: MBSZ
Balról: Gyurasits Csaba (szövetségi edző), az aranyérmes Elekes Enikő, a bronzérmes Nyikos Veronika és Bóna Dániel (szövetségi edző) Forrás: MBSZ

Balról: Gyurasits Csaba (szövetségi edző), az aranyérmes Elekes Enikő, a bronzérmes Nyikos Veronika és Bóna Dániel (szövetségi edző)  •  Forrás: MBSZ

Elekes a négy találkozójából kettőt magabiztosan – köztük a döntőt is – technikai tussal fejezte be, emellett a negyeddöntőben kétvállra fektette a lengyel Nowosadot. Egyedül az orosz Cserniskova ért ellene két pontot, de végül őt is 7-2-re verte a fináléba jutásért.

„Kívülről úgy tűnhetett, hogy valamennyi meccsem viszonylag sima eredményt hozott, de én minden ütközetben iszonyatosan elfáradtam. Emellett minden egyes csata kemény küzdelem volt önmagammal is, hogy legyőzzem a korlátaimat, és kihozzam magamból a legjobbat. Nagyon boldog vagyok most ezzel az aranyéremmel. Remélhetőleg, egy hónap múlva a hazai közönség előtt, a budapesti világbajnokságon megtudom ismételni ezt a produkciót. Ott azért nyilvánvalóan még erősebb mezőny fog összegyűlni, így az elsődleges célomként a vébén a dobogót tűzöm ki.”

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
5 perce

MotoGP: Márquez pályarekorddal kezdett az első balatoni szabadedzésen

Egyéb autó-motor
8 perce

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Magyar játékos is bekerült az NBA és a FIBA közös táborának All Star-csapatába

Kosárlabda
1 órája

Aligha lesz szenzáció kedden Marco Rossi kerethirdetésén

Magyar válogatott
1 órája

Kosárlabda: Kétarcú a magyar válogatott – Gasper Okorn

Kosárlabda
1 órája

„Majd a második meccsen meglátjuk” – Bolla Bendegúz reagált Csinger Márk szavaira

Európa-konferencialiga
1 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik