Labdarúgás: meccsről meccsre léphet szintet a budafoki Skribek Alen

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 11:20
Címkék
„Elém került a labda, és úgy voltam vele, hogy mikor, ha nem most vállaljam el a lövést” – mondja első NB I-es (bomba)góljáról a Puskás Akadémiától kölcsönvett, budafoki Skribek Alen (19), aki szerint hiába újoncok, bátor játékkal bármelyik együttest komoly kihívás elé állíthatják az élvonalban.

Soha csúnyább első gólt kívánunk minden NB I-ben focizó reménységünknek, mint amilyet a budafoki Skribek Alen szerzett. A Puskás Akadémiától egy évre kölcsönvett, 19 éves játékos noha az első két fordulóval ellentétben a harmadikban csak csereként lépett pályára, a Mol Fehérvár ellen olyan bombagólt rúgott kapásból, amilyet nem minden nap látni magyar futballpályán.Skribek Alen szerzett. A Puskás Akadémiától egy évre kölcsönvett, 19 éves játékos noha az első két fordulóval ellentétben a harmadikban csak csereként lépett pályára, a Mol Fehérvár ellen olyan bombagólt rúgott kapásból, amilyet nem minden nap látni magyar futballpályán.

„Egy oldalszabadrúgás után próbáltam jól helyezkedni a kipattanóra. Amikor elém került a labda, úgy voltam vele, hogy mikor, ha nem most vállaljam el a lövést? Hátrányban, a tavalyi ezüstérmes ellen? Szerencsére jól eltaláltam, csak azt sajnálom, hogy végül az én gólommal is veszítettünk” – reagált az Utánpótlássport.hu megkeresésére a korosztályos válogatott reménység, aki azóta negyedik összecsapásán is túl van az élvonalban: a Mezőkövesd ellen 1–0-ra elveszített mérkőzésen 66 percet játszott.

Skribek Alen (19) 10-12 gólt szerezne első NB I-es évadában Forrás: Budafoki MTE
Skribek Alen (19) 10-12 gólt szerezne első NB I-es évadában Forrás: Budafoki MTE

Skribek Alen (19) 10-12 gólt szerezne első NB I-es évadában  •  Forrás: Budafoki MTE

Hozzátette, összességében azonban nem panaszkodhat, sem a csapat, sem pedig a saját teljesítményét illetően.

„Ahhoz képest, hogy ez az első szezonom az NB I-ben – a nyitófordulóban a Kisvárda ellen debütált az élvonalban (A szerk.) –, úgy gondolom, jól kezdtem el. Az Újpest elleni bajnokin kicsit fáradtabb voltam, azon a meccsen nem játszottam olyan jól, de minden meccsel egyre rutinosabb leszek, egyre jobban felveszem majd a ritmust. Az NB II után nem egyszerű az NB I-ben is bizonyítani, mivel itt fejben és gyorsaságban sokkal képzettebbek a védők. Azért most már én is érzem, hogy az élvonalban valóban a legjobbak játszanak.”

A 19 éves fiatal és csapata abból a szempontból mindenképpen párhuzamba állítható, hogy új szereplőként kell hozzászokniuk az NB I-hez.

„Igen, éppen ezért, ha valaki azt mondja, hogy az első négy meccsünk után négy ponttal állunk, alá is írtam volna. Biztos vagyok benne, hogy idővel még erősebbek leszünk, bárkinek meglepetést okozhatunk.”

Ami azt illeti, nemrég kellemetlen meglepetésben neki is része volt: előbb behívták az U21-es válogatott edzőtáborába, majd elővigyázatosságból a keret összes budafoki játékosát a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzés előtt hazaküldték.

„Nyilván, nem szívesen hagytam el a válogatottat, az első nemzetközi meccsem lehetett volna U21-ben a szlovénok elleni. De hát, ez van, remélem, a továbbiakban is számít rám Gera Zoltán.”

Hogy mi szükséges ahhoz, hogy esetleg Skribek Alen nevét is tartalmazza a március végén az U21-es kontinensviadal csoportkörében érdekelt magyar korosztályos válogatott kerete, arról egyértelmű a fiatal véleménye.

„A legfontosabb, hogy minél többet játsszak, ezen kívül pedig a szezon kezdete előtt meghatároztam magamnak egy bizonyos gólszámot, amit az évadban el szeretnék érni. Akkor lennék elégedett, ha nagyjából 10-12 gólt tudnék a szezonban lőni.”

Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan vélekedik „anyaklubjáról”, a Puskás Akadémiáról, amelyben a koronavírus-járvány miatt a vártnál jóval több lehetőséghez jutnak a hozzá hasonló fiatalok.

„Kétségtelen, jól jött ki a lépés a fiataloknak. Van is egy-két barátom azok közül, akik most megkapták az esélyt. Szurkolok nekik, de őszintén szólva első sorban magamra és a Budafokra koncentrálok. Szeretnék mindent kihozni ebből az évből, amit csak lehetséges.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik