Labdarúgás: két akadémia maradt hibátlan a kiemelt up-bajnokságokban

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 08:59
Címkék
A második forduló után az UTE és a Budapest Honvéd-MFA együttesei mondhatják el magukról, hogy hibátlanul menetelnek az U19-es, az U17-es és az U16-os bajnokság kiemelt, valamint alap csoportjaiban.

A helyenként kiütéses győzelmeket hozó első forduló után múlt hétvégén folytatódtak a kiemelt utánpótlás-bajnokságok. A legidősebbek küzdelmeit aggódva figyelhettük, hiszen a hatból csak három mérkőzést tudtak megrendezni a kiemelt csoportban. Az MTK Budapest még az új évad kezdete előtt bejelentette, hogy az egyik korosztályos együttesében koronavírusos esetet regisztráltak. Emiatt már a nyitányon sem léptek pályára a kék-fehér csapatok, és ez a második fordulóra sem változott.MTK Budapest még az új évad kezdete előtt bejelentette, hogy az egyik korosztályos együttesében koronavírusos esetet regisztráltak. Emiatt már a nyitányon sem léptek pályára a kék-fehér csapatok, és ez a második fordulóra sem változott.

Az U19-esek között viszont most a Nyíregyháza–Vasas Kubala Akadémia és az ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA mérkőzést sem rendezték meg (szintén a vírus miatt). Pedig utóbbi az előző kiírás legnagyobb rangadójának számított – mint ismert, a csonka évadban a győriek álltak az U19-es tabella élén (a Magyar Futball Akadémia fiataljai pedig a második helyen), amikor lefújták a sorozatot.

Az UTE csapatai hibátlanok a kiemelt korosztályos bajnokságok alap csoportjaiban Forrás: UTE Labdarúgó Akadémia/Facebook
Az UTE csapatai hibátlanok a kiemelt korosztályos bajnokságok alap csoportjaiban Forrás: UTE Labdarúgó Akadémia/Facebook

Az UTE csapatai hibátlanok a kiemelt korosztályos bajnokságok alap csoportjaiban  •  Forrás: UTE Labdarúgó Akadémia/Facebook

Noha a legidősebbek összecsapását elhalasztották, két forduló után már csak a kispestiek hibátlanok a kiemelt csoportokban szereplő 12 klub közül. U17-ben és U16-ban is magabiztosan múlták felül idegenben az eddig nyeretlen diósgyőrieket. Mindkét korosztályban nagy harcot vívhatnak a bajnoki címért a Puskás Akadémiával.

A Honvéd-MFA mellett egyébként már csak az alap csoportokban játszó UTE mondhatja el magáról, hogy mindkét fordulóban az összes meccsüket megnyerték a fiataljai. Az újpestiek jelenlegi „uralmát” mutatja az is, hogy mindhárom korosztályban rendelkeznek triplázó csatárral – a legtöbb gólt viszont az U17-es kiemelt csoportban szereplő, felcsúti támadó, Bakti Balázs (15) szerezte eddig: két meccs után négy találat a mérlege.

KIEMELT UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁGOK, 2. FORDULÓ, EREDMÉNYEK
U19-es kiemelt csoport
Paks–FTC: 2–1
Mol Fehérvár–DVSC-DLA: 1–2
DVTK–Puskás Akadémia: 1–1
MTK Budapest–Illés Akadémia-Haladás: elhalasztva
Nyíregyháza Spartacus–Vasas Kubala Akadémia: elhalasztva
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA: elhalasztva
U19-es alap csoport
Békéscsaba–Budai Futball Club: 3–0
Dunaújváros PASE–UTE: 1–2
KTE LA–Vác: 2–3
Újpest FC–Kaposvár: 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót SE Győr: 5–0
ZTE – PMFC: 1–3
U17-es kiemelt csoport
Vasas Kubala Akadémia–Mol Fehérvár: 1–0
Paks–Puskás Akadémia: 0–3
Nyíregyháza Spartacus–DVSC-DLA: 0–1
Illés Akadémia-Haladás–FTC: 0–0
DVTK–Budapest Honvéd-MFA: 1–4
ETO FC Győr–MTK Budapest: elhalasztva
U17-es alap csoport
ZTE–Kaposvár: 0–3
Újpest FC–Gyirmót SE Győr: 0–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–UTE: 1–2
Vác–KTE LA: 0–1
Békéscsaba–Budai Futball Club: 2–3
PMFC–Dunaújváros PASE: 0–1
U16-os kiemelt csoport
Vasas Kubala Akadémia–Mol Fehérvár: 3–0
Paks–Puskás Akadémia: 0–2
Nyíregyháza Spartacus–DVSC-DLA: 1–2
Illés Akadémia-Haladás–FTC: 2–1
DVTK–Budapest Honvéd-MFA: 1–3
ETO FC Győr–MTK Budapest: elhalasztva
U16-os alap csoport
ZTE–Kaposvár: 3–0
Újpest FC–Gyirmót SE Győr: 3–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–UTE: 0–1
Vác–KTE LA: 1–2
Békéscsaba–Budai Futball Club: 2–3
PMFC–Dunaújváros PASE: 8–0

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik