Labdarúgás: nem dől össze a debreceni focipiramis

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 08:51
Címkék
Pöszmet Tibort, a DEAC sportigazgatóját kérdeztük arról, hogyan befolyásolja a debreceni utánpótlás helyzetét az NB II-be való feljutás, valamint a DVSC élvonalbeli kiesése.

Már nem kell sokat aludni, hogy élesben is összecsapjon egymással Debrecen két patinás labdarúgócsapata, a DVSC és a DEAC. Jóllehet, augusztus 5-én a másodosztályban néznek majd farkasszemet az együttesek, ami több szempontból sem ideális. Az idilli állapot ugyanis az lett volna, ha a Loki bennmarad az NB I-ben, hiszen ebben az esetben mind a három osztályban próbára tehették volna magukat a debreceni fiatalok, ki-ki a maga képességeihez, tapasztalataihoz mérten. De a Kondás Elemér vezette alakulat búcsúzott az élvonaltól, a város focipiramisa pedig így fest jelenleg: DVSC (NB II), DEAC (NB II), DVSC II (NB III).Kondás Elemér vezette alakulat búcsúzott az élvonaltól, a város focipiramisa pedig így fest jelenleg: DVSC (NB II), DEAC (NB II), DVSC II (NB III).

Összedőlt a piramis?

„Nem borult fel, a piramist ugyanúgy szeretnénk, ha megmaradna és lehetőséget biztosítana a debreceni fiataloknak a felnőttek közé kerülésre” – reagált az Utánpótlássport.hu megkeresésére Pöszmet Tibor, a DEAC sportigazgatója. – Hiszünk abban, hogy fokozatossággal – tehát az utánpótlásból kikerülő játékosok NB III-ban, majd utána NB II-ben való szerepeltetésével – több tehetséget tudunk profi labdarúgóvá építeni.”

A DEAC keretében jelenleg is több a Lokitól kölcsönvett fiatal bizonyíthat Fotó: Derencsényi István/DEAC
A DEAC keretében jelenleg is több a Lokitól kölcsönvett fiatal bizonyíthat Fotó: Derencsényi István/DEAC

A DEAC keretében jelenleg is több a Lokitól kölcsönvett fiatal bizonyíthat  •  Fotó: Derencsényi István/DEAC

Persze, azért bizonyos szintig érezteti hatását a DEAC-Loki együttműködésben, hogy mindkét csapat egyazon bajnokságban szerepel a következő idényben.

„A játékoskeretünk kialakításánál jelentős azoknak a száma, akik kölcsönbe érkeznek a Lokitól. Ez a konstrukció természetesen sokkal jobban tudna működni, ha az első osztályban szerepelne a DVSC és a kooperációs lehetőségeket is ki tudnánk használni – mint ismert, kooperációs szerződést csak NB I-es klubok köthetnek NB II-esekkel (A szerk.). Bízunk benne, hogy minél hamarabb ez a felállás is megvalósul, amire mindkét szervezet és a debreceni utánpótlásképzés építkezhet.”

A sportvezető hozzátette, a kialakult helyzet nem tehet keresztbe a helyi utánpótlás-nevelésnek.

„Az elmúlt években magasan a DVSC-ben szerepelt a legtöbb saját nevelésű játékos, ami véleményem szerint nagymértékben köszönhető egy hasonló konstrukciónak, amikor az általunk garantált átmeneti lépcsőt a Létavértes biztosította. Ezt a példát szeretnénk tovább építeni a DEAC hagyományaira támaszkodva, a Debreceni Egyetem által biztosított orvosi és sporttudományi háttérrel kiegészítve. Továbbá fontos megjegyeznem, hogy labdarúgóink az egyetemen kettős életpályamodell alapján – azon felül, hogy a másodosztályban fociznak – a tanulmányaikat is folytatni tudják, diplomát szerezhetnek. Reményeim szerint a jelenlegi átmeneti időszakot követően sokat profitálhat a debreceni foci minden résztvevője!”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik