Úszás: A 15 éves Gyurta vagy Kitadzsima? − ez volt a kérdés 2004-ben

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 18:12
Címkék
Noha az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották a koronavírus-járvány miatt, úgy gondoltuk, segédkezünk abban, hogy addig is fenntartsuk az ötkarikás játékok páratlan hangulatát. Ennek okán indítottuk el sorozatunkat: felidézzük az olimpiák összes pillanatát, amelyben olyan hazai versenyző állhatott dobogóra, aki utánpótláskorúként érte ezt el. A következő vendégünk a 15 évesen és 106 naposan a 2004-es, athéni játékokon 200 méter mellúszásban ezüstérmes Gyurta Dániel.

Olimpiai bajnokként, háromszoros vb-aranyérmesként, kétszeres Eb-győztesként vonult vissza 2018-ban az élsporttól a magyar mellúszás egyik legnagyobb alakja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a most 31 éves Gyurta Dániel. Sokan emlékezhetnek arra, amikor 2004-ben, hatalmas meglepetéssel ezüstérmet nyert az athéni játékokon, ezzel berobbanva a hazai nemzetközi sportéletbe. Csakhogy a nagy eredmények ezt követően nem jöttek egyből: noha 2006-ban és 2007-ben egyaránt megnyerte a rövid pályás Európa-bajnokságot, az ötven méteres medencében legközelebb 2009-ben, a római világbajnokságon alkotott nagyot, amelyen a dobogó legfelső fokára állva a csúcsra ért. Gyurta Dániel. Sokan emlékezhetnek arra, amikor 2004-ben, hatalmas meglepetéssel ezüstérmet nyert az athéni játékokon, ezzel berobbanva a hazai nemzetközi sportéletbe. Csakhogy a nagy eredmények ezt követően nem jöttek egyből: noha 2006-ban és 2007-ben egyaránt megnyerte a rövid pályás Európa-bajnokságot, az ötven méteres medencében legközelebb 2009-ben, a római világbajnokságon alkotott nagyot, amelyen a dobogó legfelső fokára állva a csúcsra ért.

Gyurta Dániel a 2004-es, athéni olimpián Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld
Gyurta Dániel a 2004-es, athéni olimpián Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Gyurta Dániel a 2004-es, athéni olimpián  •  Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld

A Nemzeti Sport 2004 augusztus 19-ei tudósítása röpít vissza minket az athéni Olimpiai Úszóközpontba. Oda, ahol Dániel lenyűgöző pályafutása kezdődött.

Most foghatják a fejüket az„éles szeműek”, Gyurta Dánieltugyanis −bármennyire furcsa −nem tartották elég tehetségesnek. A Honvédba járt edzeni. Akkoriban Rózsa Norbert volt az első számú versenyzőa klubban. Az olimpiaibajnok zsa, akinek a magyar rekordját kedden könnyedén átírta a 15 éves fiatal. A Honvédnak nem kellett, így átvitték a szüleia BVSC-be. Ott sem maradt sokáig. Aztán az apja tárcsázta a BudapestiSpartacus telefonszámát. Hátha ott foglalkoznak a gyerekkel. Az edzőket kereste, ám nem kapcsolták, s tán a hangnem sem volt túl baráti, így Gyurtapapa a Darnyi SC-t választotta (igen, a négyszeres olimpiaibajnok úszóiskoláját), s azt kinőve került a SC-be (egyébként a szintén tehetségesnek tartott öccse, Gergely is ebben a klubban úszik...).

Négy-öt év telt el azóta. Nem sok. Akkor az volt a kérdés: Gyurtavagy Kovács Józsika? Most az: Gyurtavagy Kitadzsima? Van mikülönbség...

Tehát szerda este, magyar idő szerint 18 óra 30 perc, Olimpiai Úszóközpont, 200 méter mell, olimpiaidöntő. És névsorolvasás. Az egyes pályán Vlagyiszlav Poljakov Kazahsztánból.Senki nem várta döntőbe, meglepő lenne, ha a legjobb hat között végezne. A kettesen Scott Usher. Na, vele nem árt vigyázni. Huszonegy éves, fixen 2 perc 11 másodpercen belül tud. Ésamerikai... A hármason a japán Kitadzsima Koszuke. Igazikamikáze. Világbajnok, exvilágcsúcstartó. A favorit. A négyesen Gyurta Dániel. Tizenöt éves. Kitadzsimánál hét évvel fiatalabb. Szinte gyerek még. Athénban úszik és drukkol: az argentin olimpiaifociválogatottnak. A rajongás tárgya eddig Batistuta volt, de egyre inkább Saviola a kedvenc. Az olimpiaifaluban még autogramot is kért a dél-amerikaitól.

De hagyjuk most az argentinokat, hiszen ott toporog az ötös rajtkő előtt az amerikai Brendan Hansen. Júliusban világcsúcsot úszott, augusztusban eddig nem megy nekivalamijól. Gyurtaa selejtezőben és az elődöntőben is (nincs jobb szó rá) bohócot csinált belőle. Ám várjuk ki a végét... A hatoson az olasz Paolo Bossini. ŐGyurtaután a második legfiatalabb. Tizenkilenc éves, de már Európa-bajnok. Négy éve egy másik olasz,Fioravanti nyerteaz olimpiát. Nyolc éve Rózsa Norbert. A hetesen Mike Brown Kanadából.Ha hat zött végez, meglepetés. És a nyolcason az ausztrál Jim Piper. Az idén 2:10.70-et is úszott már. A négyes-ötös sávból nem látni; ez a nyolcason úszók egyetlen sansza.

A tévé előtt százmilliók, a lelátón vagynyolcezren.

A futam előtt Széles Sándor, Gyurtaedzője megsúgja, nem változtatnak a taktikán: amásodik százat kell meghúzni, mert abban Gyurtaa legjobb. Széles amúgy évek óta csak annak él, hogy a legjobb tanítványát a csúcsra vezethesse. Amikor elkezdték a közös munkát, Gyurta3 perc2 másodpercet tudott 200 méter mellen. Most meg...

És rajt! Várható volt, Kitadzsima és Hansen robog az élen. Ötven után az élen a japán, második az amerikai, ...nyolcadik Gyurta. Semmi gond, jön ő majd.

Száz méter. Az élen Kitadzsima, a lendülete elképesztő, a második Hansen, Gyurtapedig hetedik. Nem baj, jön majd.

És megindul. Százötven méternél a harmadik helyen fordul. Hansen tán behozható (kétszer sikerült Athénban, harmadszorra miért ne menne?), a japán viszont nagyon elmegy.

Még húsz méter. Kitadzsimát, úgy tűnik, ma nem győzheti le, a többi hatot viszont igen.

Még tíz méter. Kitadzsima biztonságban érezheti magát, néhány másodperc, és megnyeri a második athéni aranyát. Gyurtamár Hansen előtt.

Még öt méter. Tizenhat éve Szabó Józsefnyert 200 méter mellen Szöulban. Nyolc éve Rózsa Norbert győzött az atlantai olimpián és Güttler Károly volt a sodik− most az ifik kapitánya. És most, szerda este ott villog az eredményjelzőn: olimpiai ezüstérmes Gyurta niel, Magyarország!

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik