Labdarúgás: íme, az utánpótlás-világválogatott

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 11:25
Címkék
Noha a 2019/20-as futballidény sorsa meglehetősen bizonytalan lábakon áll, az eddig lejátszott mérkőzések ismét rávilágítottak: amennyiben lehetőséget kapnak, villognak a fiatalok az európai topligákban. Mondjuk, megnéznénk azt az edzőt, amely nem küldené pályára az alábbi álomcsapatot.

Mint köztudott, megállt a futballélet, s ki tudja, mikor folytatódik, így aztán fogtuk magunkat és összeállítottunk egy kizárólag utánpótláskorú focistákból álló álomtizenegyet. Mivel tavaly ugyanezt megtettük, érdekes volt szemügyre venni, kik azok, akik tényleg idén robbantak be. Egy évvel ezelőtt a Donnarumma – Alexander-Arnold, Militao, De Ligt, Hakimi – Rice – Sancho, Zaniolo, Havertz, Joao Félix – Mbappé összetételű csapatot sorakoztattuk fel, közülük hatan tartották meg helyüket a képzeletbeli utánpótlás-válogatottunkban.tavaly ugyanezt megtettük, érdekes volt szemügyre venni, kik azok, akik tényleg idén robbantak be. Egy évvel ezelőtt a Donnarumma – Alexander-Arnold, Militao, De Ligt, Hakimi – Rice – Sancho, Zaniolo, Havertz, Joao Félix – Mbappé összetételű csapatot sorakoztattuk fel, közülük hatan tartották meg helyüket a képzeletbeli utánpótlás-válogatottunkban.

A kapusposzton a mostani szezonban sem bukkant fel olyasvalaki, aki kiszoríthatta volna az AC Milanban immár az ötödik idényében alapembernek számító Gianluigi Donnarummát (21). A bizalmi poszton láthatóan továbbra sem kísérleteznek a fiatalokkal: az öt topligában rajta kívül még a szintén 21 esztendős Aaron Ramsdale (Bournemouth) és Alban Lafont (Nantes) részesült a kegyben, hogy első számú kapusként tevékenykedhet.

Zöldfülűnek egyáltalán nem nevezhető, fiatal sztárok: Sancho, Mbappé és Alexander-Arnold (balról jobbra) Forrás: talksport.com
Zöldfülűnek egyáltalán nem nevezhető, fiatal sztárok: Sancho, Mbappé és Alexander-Arnold (balról jobbra) Forrás: talksport.com

Zöldfülűnek egyáltalán nem nevezhető, fiatal sztárok: Sancho, Mbappé és Alexander-Arnold (balról jobbra)  •  Forrás: talksport.com

Lépjünk eggyel feljebb, és vizsgáljuk meg a védelmet! Tavalyhoz képest itt is jelentős az átfedés, mert például a liverpooli Trent Alexander-Arnold (21) a világ bármelyik álomcsapatába bekerülne jobbhátvéd poszton. Az idei Premier League-szezonban 29 mérkőzésen 12 asszisztot osztott ki és rúgott két gólt is védő létére. Teljesítménye alapján megkérdőjelezhetetlen, kora alapján viszont már rezeg a helye kezdőnkben – összesen egyébként öten vannak a csapatunkban, akik jövőre már 22 évesek lesznek, s ezzel kirepülnek az utánpótlás fészkéből. Ilyen többek között az egyik középső védőnk, Dayot Upamecano (21), akit nem véletlenül vinne mindkét manchesteri gigagklub és Zinedine Zidane a Real Madridba. Kitűnő szezont futott idáig, egyértelműen jobbat, mint a mellette játszó Matthijs de Ligt. A 20 éves holland 75 millió euróért szerződött tavaly nyáron az Ajaxtól a Juventusba, de az ősszel sokat hibázott – december elején Merih Demiral konkrétan kiszorította a kezdőből, és csak január közepén szerezte vissza a helyét, amikor a török lesérült –, érződött rajta, hogy még szoknia kell az olasz stílust. Ettől függetlenül mi tavaly óta nem tettük ki a csapatunkból, mert hisszük, hogy a világ legjobb védője válhat belőle néhány év múlva.

A balhátvéd posztján azonban mi is újítottunk, mert a Bayern München ghánai születésű, kanadai-libériai kettős állampolgárságú fiatalja, Alphonso Davies (19) gyorsvonatokat megszégyenítő sebességgel robogott az idei szezonban. Már csak azzal is bravúrt ért el, hogy szélsőből egy év alatt átneveltette magát balhátvéddé, de ami ennél is nagyobb durranás: elérte, hogy miatta David Alabának eggyel beljebb, a védelem tengelyében kelljenjátszania a bajor alakulatban. Erre azért nem sokan lennének képesek.

Folytassuk a középpályával, amit komplett kicseréltünk az előző idény álomcsapatához képest. A kevésbé látványos, ámde nélkülözhetetlen szerepet betöltő szűrők közül ezúttal a mindössze 17 éves Eduardo Camavinga mellett tettük le a voksunkat, aki a Rennes színeiben 36 meccsen lépett pályára ebben az idényben, és olyannyira felhívta magára a figyelmet, hogy jelenleg a legtöbbre taksált 18 év alatti futballista a világon. Noha az U21-es válogatott francia tini garantáltan megszűrné a támadásokat, még beraknánk mellé és közvetlenül elé az egyiptomi Asraf Hakimit (20), aki amúgy jobbhátvéd, de mivel azon a poszton már rendelkezünk egy Trent Alexander-Arnolddal, másik helyet kellett találni a Dortmund fiataljának. Kihagyni bűn lett volna, hiszen a Bundesligában 25 mérkőzés alatt három gólt és tíz gólpasszt ért el, és a Bajnokok Ligájában is remekelt, ahol védő létére négyszer köszönt be nyolc meccsen. A Camavinga, Hakimi duót pedig a Real Madrid legújabb közönségkedvence, Federico Valverde (21) teszi szuperszonikus triumvirátussá.

Ha ezek a zöldfülűnek egyáltalán nem nevezhető szupertinik még nem lennének elég meggyőzőek, térjünk át a támadógépezetre, amely sok mindennek nevezhető, csak gyengéneknem: jobb szélen Jadon Sancho (20), középen Erling Haaland (19), bal szélen a még mindig utánpótláskorú Kylian Mbappé (21) rohamoz. Ugye, hogy nem okoztunk meglepetést?

Ami azt illeti, az 1998. január 1. után születettekből álló, bivalyerős Donnarumma – Alexander-Arnold, Upamecano, de Ligt, Davies – Hakimi, Camavinga, Valverde – Sancho, Haaland, Mbappé felállású kezdőtizenegy úgy en bloc nem okozna nagy meglepetést, a földkerekség bármely csapatának legyőzésével.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik