Labdarúgás: dollármilliók ellenére sem eredményes Kína

Amikor a focirajongó, kínai államelnök-pártfőtitkár, Hszi Csin-ping 2015-ben kihirdette átfogó futballprogramját, nem kisebb célokat fogalmazott meg benne, minthogy a felnőttválogatott legyen rendszeres vb-résztvevő, rendezzen Mundialt, majd hódítsa el a világbajnoki címet. A helyi Szuperligát rövid időn belül elárasztotta a légiós árvíz, az Európát megjárt sztárjátékosok mágnesként vonzották a nézőket a stadionokba. A háttérben pedig kezdetét vette a kisebb reflektorfényt kapott, ámde mégis legfontosabb projekt: az utánpótlás felfuttatása.Hszi Csin-ping 2015-ben kihirdette átfogó futballprogramját, nem kisebb célokat fogalmazott meg benne, minthogy a felnőttválogatott legyen rendszeres vb-résztvevő, rendezzen Mundialt, majd hódítsa el a világbajnoki címet. A helyi Szuperligát rövid időn belül elárasztotta a légiós árvíz, az Európát megjárt sztárjátékosok mágnesként vonzották a nézőket a stadionokba. A háttérben pedig kezdetét vette a kisebb reflektorfényt kapott, ámde mégis legfontosabb projekt: az utánpótlás felfuttatása.

A kínai Kantonban működtetik a világ legnagyobb futballakadémiáját  •  Forrás: Getty Images

Közel 200 millió dolláros beruházás keretében Kantonban hozták létre a világ legnagyobb futballakadémiáját, amelyet az egyik helyi gigacég, az Evergrande a Real Madriddal közösen működtet. A 700 ezer négyzetméteres sportkomplexumot a királyi gárda 42-szeres válogatott ásza, Ricardo Gallego vezeti, de további 22 spanyol szakember foglalkozik a mintegy 2700 akadémistával több mint ötven focipályán. Ami pedig a kínai edzőket illeti, világmegváltó szólások helyett igyekeznek ellesni a nyugat-európai labdarúgás fortélyait: a La Ligával történt megállapodásoknak köszönhetően madridi tanulmányutakon vehetnek részt – az európai túra egyébként a korosztályos válogatottak esetében is bevett szokás.

Egyelőre úgy fest azonban, mindhiába minden lelkesedés. A robbanásszerű fejlődés helyett jó esetben is stagnálás figyelhető meg a kínai labdarúgásban, az utánpótlás-válogatottak pedig mintha eltűntek volna a föld színéről. Az U21-esek legutóbb 2005-ben jutottak ki a korosztályos vb-re, a fiatalabb korosztályok legutóbb 2004-ben nyújtottak emlékezeteset, amikor az U17-esek arany-, az U19-esek pedig ezüstérmet szereztek az Ázsia-kupán. Az olimpián a 2008-as hazai (le)szerepléstől eltekintve még csak nem is vett részt kínai férficsapat – a nők jóval eredményesebbek, legutóbb Rióbanpéldául negyeddöntőztek.

Mindazonáltal hiába foglalkoznak a fiatalokkal neves, elismert külföldi szakemberek, és hiába törnek be a kínai iparmágnások az európai elitbajnokságokba – Dalian Wanda birtokolja például az Atlético Madrid ötödét, emellett a FIFA fő partnere és egy 30 millió eurós program keretében kínai fiatalokat küld a La Ligába –, ha a játékosok egyszerűen nem ütik meg nemhogy a nyugat-európai, de még a saját bajnokságuk szintjét sem. 2018-ban az államvezetés – látva az utánpótlás bénázását – kipukkasztotta a saját lufiját: visszafogta a helyi csapatok őrületes mértékű költekezését, és bevezették a fiatalszabályt, amit – szokás szerint – szemrebbenés nélkül kijátszanak a klubok: az előírásnak megfelelően kezdőnek állítank be egy U23-as fiatalt, majd szinte azonnal lecserélik…

Az egyéni sportágakban működik, a fociban valamiért nem: szovjet típusú sportiskolai rendszer  •  Forrás: Getty Images

Szintén az utánpótlás gyengélkedését mutatja az a tendencia, miszerint a kínaiak elkezdtek honosítani. Ez arrafelé kifejezetten elítélendőnek számított eddig – a kormány a foci miatt azonban valamelyest enyhített az állampolgársághoz jutás szigorú szabályain. Az ország kirakatcsapatában, a Kuangcsou Evergrande együttesében futballozó Elkesonnak semmilyen ágon nincs kínai leszármazottja, mégis lemondott brazilságáról, és megkapta kínai útlevelét, így most már El Kesennek hívják.

A fentiekből is kitűnik, valamiért a labdarúgás nem a kínaiak sajátja, da ha mindez nem volna elég, akkor íme talán a legbeszédesebb adat: az ország 1984-ben jelent meg a nyári olimpiákon, azóta a 225 aranyérméből csupán három született csapatsportban. Ez jól mutatja a focival kapcsolatos álmok távolságát, hiszen amíg a gépies, sportiskolai rendszer az asztaliteniszezők vagy egyéb egyéni sportágak esetében beválik, addig a labdarúgásban – mivel csapatjáték – sokkal kiszámíthatatlanabbul alakulnak az eredmények − értsd: hiába gyakorolsz napestig egy-egy játékelemet, nem tudsz mindenre felkészülni, a mérkőzéseket a váratlan mozdulatok, kreatív kivitelezések döntik el. A merev, szovjet alapú felfogás éppen ezta fantáziát öli ki a kínai játékosokból. Egy olyan országban, amelyben nem a gyerekek választják a sportágukat, hanem fizikai paramétereik tüzetes kivizsgálása alapján a rendszer skatulyázza be őket oly módon, hogy belőle csakfocista válhat, belőle pedig kizárólagasztaliteniszező, ott ne is keressünk Messiket, Ronaldókat, Peléket vagy Maradonákat.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.