Karate: 36 magyar indul a budapesti utánpótlás Európa-bajnokságon

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.24. 11:05
Címkék
Az ifjabb évjáratú hazai karatésok képviseletében nagy és erős csapat vesz részt a 2020-as korosztályos Európa-bajnokságon, amelynek február 7. és 9. között Budapest ad otthont. A honi sportági szövetség 36 nevet tüntetett fel a színeinkben induló fiatal harcművészek listáján.

Egyéniben harminchárman, csapatban pedig – a három duplázó mellett – további három magyar karatés lehet ott a tatamin a BOK-csarnokban a jövő év elején zajló kadét, junior és U21-es Európa-bajnokságon.

Czagány Dórának (kék kesztyűben) Budapesten is meglehet a „szokásos” érme Forrás: Nemzeti Sport
Czagány Dórának (kék kesztyűben) Budapesten is meglehet a „szokásos” érme Forrás: Nemzeti Sport

Czagány Dórának (kék kesztyűben) Budapesten is meglehet a „szokásos” érme  •  Forrás: Nemzeti Sport

A japán eredetű küzdősport legfiatalabb művelőinek kontinentális csúcsösszejövetelén reményeink – és ami lényegesebb: a szakvezetés várakozása szerint is – többen juthatnak éremhez mind a lányok, mind a fiúk mezőnyében katában és kumitében, vagyis formagyakorlatban és küzdelemben egyaránt.

A jelöltek lajstromát böngészve megállapítható, hogy akár mindhárom korosztályban lehet dobogósunk, de úgy is fogalmazhatunk: ha korábban már nem egy karatékánknak sikerült az elmúlt esztendők utánpótlás-világversenyein dobogóra állnia, ugyan miért ne jönne össze ugyanez hazai környezetben, Budapesten?...

Ott van mindjárt a legifjabbak, a kadétok között szerencsét próbáló Bárdos Ádám, aki 2019 elején formagyakorlatával Európa-bajnoki ezüstöt érdemelt ki a dániai Aalborgban. A juniorkorú lányoknál is akad aalborgi hős, jelesül Ilankovic Aleksandra, aki küzdelemben kerekedett fölébe valamennyi ellenfelének az 53 kilogrammosok kategóriájában, és szerzett Európa-bajnoki címet.

Megalapozott reményeket fűzhetünk további két hölgy szerepléséhez a 21 éven aluliak mezőnyében. A 18 esztendős és 55 kilós Baranyi Zsófia, aki a 2017-es Eb-n második lett kumitében, a tavalyi ifjúsági olimpián pedig ötödikként végzett, feltétlenül a medálvárományosok közé sorolandó, akárcsak a szintén U21-es Czagány Dóra. Utóbbi mögött már számos nagy diadal áll, hiszen kadétként Eb-ezüst és -bronz is jutott neki, de volt már második a juniorok és az U21-esek Európa-bajnokságán egyaránt.

A BUDAPESTI EB MAGYAR INDULÓI:
Kadétok
Fiúk
formagyakorlat: Bárdos Ádám (Sportingbudo)
küzdelem: 52 kg: Sebők Áron (Bp. Honvéd), 57 kg: Csató Roland (Ganz-Kesjár), 63 kg: Szilágyi Bence (Bp. Honvéd), 70 kg: Vaskó Samu (KSI), +70 kg: Varga Dániel (Ganz-Kesjár)
Leányok
formagyakorlat: Kovács Dominika (MTK)
küzdelem: 47 kg: Lintz Alexandra (UTE), 54 kg: Bene Bianka (KSI), +54 kg: Fleischer Dóra (Kono)
Juniorok
Fiúk
formagyakorlat: Mérő Bálint (Vasas)
küzdelem: 55 kg: Baranyi Barnabás (MTK), 61 kg: Szabó Marcell (KSI), 68 kg: Deme Bálint (MTK), 76 kg: Schreiber Ádám (Sportingbudo), +76 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)
Leányok
formagyakorlat: Kiss Zsófia (MTK)
küzdelem: 48 kg: Jakubovics Dalma (UTE), 53 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK), 59 kg: Bihary Boglárka (UTE), +59 kg: Benkő Zsófia (MTK)
U21-esek
Férfiak
formagyakorlat: Forgács Tamás (Vasas)
küzdelem: 60 kg: Fehér Péter (MTK), 67 kg: Nichols Dávid (UTE), 75 kg: Botos Botond (MTK), 84 kg: Tálas Bendegúz (Szarvas), +84 kg: Gyovai Roland (MTK)
Nők
formagyakorlat: Fábián Csenge (MTK)
küzdelem: 50 kg: Rónai Lili (UTE), 55 kg: Baranyi Zsófia (MTK), 61 kg: Takács Virág Vivien (Toriki), 68 kg: Czagány Dóra (MTK), +68 kg: Pap Dorottya (UTE)
Fiú csapatkata: Bán Dominik (Vasas), Csicsay Gergely (Vasas), Mérő Bálint (Vasas)
Leány csapatkata: Kiss Zsófia (MTK), Kovács Dominika (MTK), Tóth Vanda (Justitia)

További korosztályos hírekKARATÉBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik