Short track: a juniorok ott nyargalnak az olimpai keret sarkában

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 16:07
Címkék
„Az országos bajnokságon kikristályosodott, hogy nincs szakadék az olimpiai keret hátsó tájéka és a legtehetségesebb juniorok között” – állapítja meg Szabó Krisztián, a short trackesek utánpótlás-válogatottjának vezetőedzője a fiatalok hétvégi teljesítménye láttán.

Nem történt óriási meglepetés a Gyakorló Jégcsarnokban rendezett short track országos bajnokságon: a sportág 40 fős színe-javából 25-en voltak utánpótláskorúak, de világkupa-indulást jelentő pozícióban közülük egyedül a már olimpiai kerettag Somogyi Barbara végzett. Ettől függetlenül remek teljesítményt nyújtottak a fiatalok, Szabó Krisztián, az utánpótlás-válogatott szakmai vezetője világít rá, miért.Somogyi Barbara végzett. Ettől függetlenül remek teljesítményt nyújtottak a fiatalok, Szabó Krisztián, az utánpótlás-válogatott szakmai vezetője világít rá, miért.

„Egyáltalán nem helyezésekben gondolkodtunk, szerencsére elég sokan űzik Magyarországon olyan szinten ezt a sportágat, hogy ne a juniorok küzdjenek a felnőtt világkupán szereplésért. Mi most inkább az időeredményekre koncentráltunk, ebből a szempontból pedig nagyszerűen alakult az országos bajnokság, elvégre a juniorok legalább 80 százaléka egyéni csúcsot futott, ami mindig jó visszacsatolás, hiszen azt jelenti, jól sikerült a nyári felkészülésünk.”

A férfiak 1500 méteres A döntőjét csak hatan fejezték be érvényes időeredménnyel Fotó: Lehotzky István/MOKSZ
A férfiak 1500 méteres A döntőjét csak hatan fejezték be érvényes időeredménnyel Fotó: Lehotzky István/MOKSZ

A férfiak 1500 méteres A döntőjét csak hatan fejezték be érvényes időeredménnyel  •  Fotó: Lehotzky István/MOKSZ

A vezetőedző szerint a juniorok egyáltalán nincsenek nagyon lemaradva az olimpiai válogatott hátsó negyedétől, sőt…

„Velük vannak csak igazán versenyben. Az országos bajnokságon kikristályosodott, hogy nincs szakadék az olimpiai keret hátsó negyede és a legtehetségesebb juniorok között. Most is előfordult, nem is egyszer, hogy az utánpótláskorú elcsípett egy-egy olimpiai kerettagot. Persze, sokszor a szerencse is közrejátszik a rövid pályás gyorskorcsolyában, a férfiak 1500 méteres versenyszámát például több bukás kísérte, de akkor is azt gondolom, hogy ha már az előbbi futamot említem, Jászapáti Péter 5. helye 1500-on mindenféleképpen dicséretre méltó.”

A csúcsformába lendülő junior short trackesekre szusszanásnyi szünet vár, hogy aztán október 18. és 20. között Bormióban teszteljék a junior-világbajnokság pályáját.

„A tesztelés mellett persze nemzetközi versenyen is részt veszünk, ami igazán komoly erőpróba, mivel a szezonban először nézünk farkasszemet a nyugat-európai riválisokkal, ráadásul a kanadaiak is beneveztek, vagyis a szezon eddigi legnagyobb kihívása vár ránk.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern München – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
39 perce

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
1 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
2 órája

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
2 órája

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
2 órája

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2 órája

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
3 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik