Könyvújdonság: Berki Krisztián tizenévesen sérülésből épített karriert

A korábban másutt nem olvasható, a mai ifjú sportolók, szüleik és edzőik számára is megannyi tanulságos történettel szolgáló kötet szereplői közül ezúttal Berki Krisztián, Márton Anita és Keszthelyi Rita sztorijából közlünk részleteket.Berki Krisztián, Márton Anita és Keszthelyi Rita sztorijából közlünk részleteket.

A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által jegyzett kötetről bővebb információk és megrendelés ITT.

Krisztián azon a bizonyos patraszi Eb-n

BERKI KRISZTIÁN
tornász

A londoni olimpia lólengésbajnokának juniorként az egyik edzésen kifordult a bokája, így csak egy szeren induló versenyzőként került a patraszi korosztályos Európa-bajnokságra utazó csapatba, amelyen – pályafutása első nagy sikerét aratva – ezüstérmet akasztottak a nyakába.

„Persze a lóhoz is kell boka, de a leérkezésnél össze tudtam szorítani a fogamat annyira, hogy kibírjam a fájdalmat. Tulajdonképpen ekkor, tizenhét évesen kezdődött az igazán komoly karrierem. A görögországi Eb vízválasztónak bizonyult, eldöntöttük, hogy a lólengés lesz az utam. Sokszor eszembe jutott: ha nem sérülök meg, és tovább nyúzzuk magunkat a hat szeren, akkor az olimpián jó esetben a hatvan-valahányadik helyen is végezhettem volna összetettben. Azóta tudom és hirdetem: a sikerre szükség van, de a sikertelenség meg a baj hasonlóan fontos szerepet játszik a sportoló pályafutásában.”

Anita először válogatott mezben, 16 évesen

MÁRTON ANITA
súlylökő

A fedett pályás világbajnok, Európa-bajnok súlylökő arról is beszél a könyvben, hogy miért ragadt meg itthon tizenévesen.

„Amikor utánpótláskorban kezdtem jobb eredményeket elérni, több ajánlatot is kaptam, egyetemi ösztöndíjjal kecsegtettek, hogy sportoljak, tanuljak az Egyesült Államokban. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, de az edzőmmel és a családdal meghánytuk-vetettük a lehetőséget, és inkább maradtam. Nem sok versenyzőt ismertem, akinek olyan nagyon bevált volna az amerikai lét mind a sportban, mind a tanulásban. Az infrastrukturális lehetőségek odaát kétségkívül sokkal jobbak ugyan, de arrafelé kevés az igazán jó dobóedző. Úgy gondoltuk, a szakmai háttér a legfontosabb, ha pedig jönnek az eredmények, itthon is kaphatok – ahogyan kaptam is – olyan támogatást, amelynek segítségével továbbépíthetem a karrieremet úgy, hogy közben nem kell a szeretteimtől távol élnem.”

Rita tizenévesen az UTE csapatában (az álló sorban jobbról a harmadik)

KESZTHELYI RITA
vízilabdázó

Akadtak, akik furcsán néztek az iskolában a későbbi Európa-bajnok pólósra.

„Voltak osztálytársaim, akik úgy gondolták, a póló fiúsport, meg durva játék, de ezeket a megjegyzéseket elengedtem a fülem mellett. Ők élőben addig nem is láttak még vízilabdameccset. Egy alkalommal, amikor az óraközi szünetben a folyosón trécseltünk, az egyik tanár élénken érdeklődött afelől, honnan származik az a kék monokli a szemem alatt. Megnyugtattam, hogy semmi különös, csak az előző nap vízilabda-bajnokit játszottam. Engem ezek a szépséghibák egyáltalán nem zavartak, egyébként sem voltam amolyan rózsaszínbe öltözött cicababa, akit a divat vagy a körme színe érdekelt volna.”