Kosárlabda: együtt az U18-as B33 bajnokság döntőjének mezőnye

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.18. 08:18
Címkék
Kiderült, hogy melyik nyolc csapat vehet részt a májusi U18-as B33 kosárlabda országos döntőjén, miután lezajlott a bajnokság II. fordulója is a budapesti Tüskecsarnokban. A fiúk között a Szolnoki Olaj KK aratott másodszorra is diadalt, míg a leányoknál a Kecskeméti KC ezúttal legyőzte a Csata DSE-t a fináléban.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huAz elsőhöz versenynaphoz hasonlóan a budapesti Tüskecsarnok adott otthont az U18-as B33 kosárlabda országos bajnokság II. fordulójának is. A leányok mezőnyében 12 csapat mérte össze tudását, míg a fiúk között 16.Krasznai Bence –utanpotlassport.huAz elsőhöz versenynaphoz hasonlóan a budapesti Tüskecsarnok adott otthont az U18-as B33 kosárlabda országos bajnokság II. fordulójának is. A leányok mezőnyében 12 csapat mérte össze tudását, míg a fiúk között 16.

Az I. fordulót a leányok versenyét magabiztosan nyerte a Csata DSE, most azonban alulmaradt a Kecskeméti KC-val szemben.

Forrás: Mkosz3x3.hu
Forrás: Mkosz3x3.hu

 •  Forrás: Mkosz3x3.hu

A „hírös város” kosaras leányai egyébkéntegész nap remekeltek. A csoportmérkőzések során 11−9-re múlták felül a Soproni Darazsakat, majd 20−8-ra az MTK Junior alakulatát, így elsőként jutottak a főtáblára.

A legjobb nyolc között a Debreceni KA játékosaival néztek farkasszemet, s arattak felettük magabiztos győzelmet (14-10). Következett az elődöntő, ahol a PEAC KA várta a kecskemétieket, akik némiképp pontszegény, viszont stabil mérkőzésen, 10−6-os diadallal jutottak a fináléba. A Csatát pedig rendkívül kiélezett meccsen végül 15−14-re múlták felül, s hódították el a második forduló bajnoka címet.

A fiúk között viszont nem történt különösebb meglepetés a legutóbbi viadalhoz képest, s a végeredmény sem alakult másképp, mint legutóbb: ugyanúgy a Szolnoki Olaj KK együttese állt fel a dobogó legfelső fokára, míg a Nyíregyházi Sportcentrum végzett a második

A Szolnoki Olaj remek, kiegyenlített első mérkőzést vívott a csoportkörben, amelyben a MAFC ellen nyert 14−13-ra. Ezután az OSE Lions-t (19−8) és a Kaszások Akadémiát (14−8) is biztosan győzte le, így megérdemelten jutott tovább elsőként a legjobb nyolc gárda közé.

A negyeddöntőben a Szolnok a Honvéd Sólymok fiataljai ellen nyert 14−10-re, majd a Debreceni KA-val szembenaratott 16−10-s diadalt. A fináléban pedig semmi esélyt nem adott a Nyíregyházi Sportcentrum alakulatának, és ezt mutatja a nagy különbségű, 21−10-es győzelem is.

A két fordulót követően eldőlt, melyik nyolc csapat jut az országos döntőbe, amelyet május 27-én rendeznek az Óbudai Kaszások pályáján.

AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBE JUTOTT CSAPATOK
Fiúk: 1. Szolnoki Olaj KK, 98 pont, 2. Nyíregyházi Sportcentrum, 97 pont, 3. Falco KC Szombathely, 78 pont, 4. PVSK Panthers, 70 pont, 5. Debreceni KA, 66 pont, 6. honvéd Sólymok, 54 pont, 7. MAFC, 47 pont, 8. Pécs Kosárlabda Akadémia, 47 pont
Leányok: 1. Csata DSE, 90 pont, 2. Kecskeméti KC, 70 pont, 3. Széchenyi KA, 63 pont, 4. PEAC KA, 38 pont, 5. Soproni Darazsak, 37 pont, 6. PVSK U18, 30 pont, 7. Debreceni KA, 28 pont, 8. DVTK Kicsi Ördögei, 24 pont

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében

Európa-konferencialiga
3 perce

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
32 perce

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
37 perce

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
41 perce

Varró Eszter erőt merítene a világbajnoki ezüstéremből

Vízilabda
44 perce

KOSÁRLABDA MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
44 perce

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik