Kézilabda: újra az élvonalban a juniorválogatottak

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 18:07
Címkék
A tavalyi évadhoz hasonlóan az idén is a legtöbb élvonalbeli együttessel megmérkőzhetnek a nyári világversenyekre készülő junior kézilabda-válogatottak. Jelen állás szerint a férfiak hét, a nők tizenegy mérkőzésen léphetnek pályára.

UP-infoAhogyan azt sejteni lehetett, az elmúlt idényhez hasonlóan a 2017/18-as évadban is játszanak élvonalbeli együttesek ellen a junior kézilabda-válogatottak Balatonbogláron. A folyatás valóban borítékolható volt, mivel tavaly a férfiakat irányító Gyurka János, és a nőket edző Hajdu János is úgy fogalmazott, hogy rengeteget profitáltak ezekből az összecsapásokból a nyári világversenyeken.UP-infoAhogyan azt sejteni lehetett, az elmúlt idényhez hasonlóan a 2017/18-as évadban is játszanak élvonalbeli együttesek ellen a junior kézilabda-válogatottak Balatonbogláron. A folyatás valóban borítékolható volt, mivel tavaly a férfiakat irányító Gyurka János, és a nőket edző Hajdu János is úgy fogalmazott, hogy rengeteget profitáltak ezekből az összecsapásokból a nyári világversenyeken.

A női juniorválogatott játékosai nívós csapatok ellen készülhetnek a vb-re Forrás: keziszovetseg.hu
A női juniorválogatott játékosai nívós csapatok ellen készülhetnek a vb-re Forrás: keziszovetseg.hu

A női juniorválogatott játékosai nívós csapatok ellen készülhetnek a vb-re  •  Forrás: keziszovetseg.hu

S immár a találkozók időpontját is nyilvánosságra hozták, Imre Vilmos férfi juniorválogatottja jelen állás szerint hat, Hajdu János női együttese pedig tizenegy találkozón lép pályára. A 2018-as hazai rendezésű világbajnokságra készülőnői csapat ráadásul igazán minőségi társaságok ellen készülhet, hiszen összecsaphat a nemzetközi kupákban is érdekelt Dunaújvárossal, a Debrecennel és a Váccal is.

Férfimeccsek:
2017. október 26. csütörtök 17:00 Férfi juniorválogatott–Eger SBS Eszterházy
2017. október 27. péntek 17:00 Férfi juniorválogatott–B.Braun Gyöngyös
2018. január 10. szerda 17:00 Férfi juniorválogatott–Dabasi KC VSE
2018. január 12. péntek 17:00 Férfi juniorválogatott–Sport36 Komló
2018. január 24. szerda 17:00 Férfi juniorválogatott–Orosházi FKSE
2018. január 25. csütörtök 17:00 Férfi juniorválogatott–FTC KN KFT
2018. január 26. péntek 17:00 Férfi juniorválogatott–Ceglédi KKSE
Női meccsek:
2017. december 11. hétfő 17:00 Női juniorválogatott–Kecskemét
2017. december 13. szerda 17:00 Női juniorválogatott–MTK Budapest
2017. december 14. csütörtök 17:00 Női juniorválogatott–Alba Fehérvár KC
2018. február 12. hétfő 17:00 Női juniorválogatott–Békéscsaba
2018. március 20. kedd 17:00 Női juniorválogatott–Siófok KTC KFT
2018. március 21. szerda 17:00 Női juniorválogatott–Kisvárdai KC
2018. március 23. péntek 17:00 Női juniorválogatott–Váci NKSE
2018. május 3. csütörtök 17:00 Női juniorválogatott–DVSC-TVP
2018. május 14. hétfő 17:00 Női juniorválogatott–Budaörs Handball
2018. május 15. kedd 17:00 Női juniorválogatott–DKKA
Időpont nélkül: Női juniorválogatott–Vasas SC

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
5 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
6 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
7 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik