A hónap műhelye: cselgáncsozók, kézilabdázók és pólósok voltak a díjátadó ünnepeltjei

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 14:33
Címkék
Először vehette át a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat a Ceglédi VSE cselgáncsszakosztálya, s először részesült elismerésben a csapatsportok kategóriában a Nemzeti Kézilabda Akadémia is. A közönségdíjat és a százezer forintos vásárlási utalványt a KSI vízilabdázói nyerték.

MunkatársunktólÚj arcokat köszönthettünk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában, a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díj ötvennegyedik átadó ünnepségén. A Ceglédi VSE kiváló júniusi teljesítményéért elismerésben részesülő cselgáncsszakosztálya, valamint a negyedévente díjazott csapatsportok kategóriában, a 2017 második negyedévében nyújtott produkciójával győztes Nemzeti Kézilabda Akadémia, egyaránt első alkalommal érdemelte ki a díjat és az azzal járó, fél-félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjat, s vele a százezer forint értékű utalványt, egy a korábbiakban már többször is elismert egyesület, a KSI SE vízilabdázói nyerték.MunkatársunktólÚj arcokat köszönthettünk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában, a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díj ötvennegyedik átadó ünnepségén. A Ceglédi VSE kiváló júniusi teljesítményéért elismerésben részesülő cselgáncsszakosztálya, valamint a negyedévente díjazott csapatsportok kategóriában, a 2017 második negyedévében nyújtott produkciójával győztes Nemzeti Kézilabda Akadémia, egyaránt első alkalommal érdemelte ki a díjat és az azzal járó, fél-félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjat, s vele a százezer forint értékű utalványt, egy a korábbiakban már többször is elismert egyesület, a KSI SE vízilabdázói nyerték.

Fábián László, a MOB főtitkára és Vas Gábor (balról) a Decathlon Magyarország sportigazgatója Bíró Norbertnek gratulálnak Fotó: Szalmás Péter/MOB
Fábián László, a MOB főtitkára és Vas Gábor (balról) a Decathlon Magyarország sportigazgatója Bíró Norbertnek gratulálnak Fotó: Szalmás Péter/MOB

Fábián László, a MOB főtitkára és Vas Gábor (balról), a Decathlon Magyarország sportigazgatója Bíró Norbertnek gratulál  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

A ceglédi dzsúdósok esetében kicsit a szerencse is besegített, hiszen az utolsó pillanatban kerültek A hónap műhelye díj júniusi jelöltjei közé az egyéni sportágak kategóriában. A szakosztály versenyzője, Özbas Szofi a hónap utolsó napján nyert ifjúsági Európa-bajnok címet az 52 kg-ban a litvániai Kaunasban. Ezen a viadalon, klubtársa, Klein Dorina is pontszerző helyen zárt: a 44 kilósok versenyében a hetedik helyen végzett. A szakosztály a fiatalabbak mezőnyében is remekelt, a győri Európa Kupa versenyen öt ceglédi serdülőjudoka nyakába akasztottak bronzérmet.

A csapatsportokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó műhelynek negyedévente odaítélt díjat a Nemzeti Kézilabda Akadémia kapta, az elmúlt idényben mutatott kiváló eredményei elismeréseként. A balatonboglári egyesület csapatai szinte taroltak, különösen a leányok között. A juniorok százszázalékos eredménnyel nyerték meg a korosztályos bajnokságot, az ifjúságiak szintén bajnokok lettek, igaz, nekik becsúszott egy vereség is a hosszú menetelés során, míg a serdülők a Győr mögött lettek másodikak a kiemelt bajnokságban. A fiúk az ifjúságiak és a kiemelt serdülők sorozatában egyaránt ezüstérmesek lettek, így összesítésben két első és három második hellyel büszkélkedhetnek a bogláriak.

A győztes kézilabdás lányok egy csoportja Fotó: Szalmás Péter/MOB
A győztes kézilabdás lányok egy csoportja Fotó: Szalmás Péter/MOB

A győztes kézilabdás lányok egy csoportja  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Ezúttal is sok jelölés érkezett szerkesztőségünkbe. A szavazólapra felkerült öt-öt műhelyt a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium választotta ki a jelöltek teljesítménye alapján. A helyezésekről a kuratórium és a közönség közösen döntött.

A közönségszavazást és az azzal járó 100 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt ezúttal a KSI SE vízilabdázói nyerték.

Az egybegyűlt sportolókat és sportvezetőket Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője köszöntötte, aki a díj négy és fél éves múltjára visszatekintve elmondta, ma már minden nyertest jogos büszkeséggel tölthet el, ha győztesként fut be ebben a versengésben. Az átadó ceremónia ezúttal csúszott picit a fiatalok szúfolt versenynaptára miatt, idén júliusban kiemelkedő sportesemények zajlottak szerte az országban. A Győrben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a díjazott sportolók közül jónéhányan voltak főszereplők.

Fábián László, a MOB főtitkára is az EYOF jelentőségét kívánta kiemelni, ahol tíz sportág legjobb ifjúsági versenyzőinek nyílik lehetőségük egy, az ötkarikás játékokhoz nagyon hasonló szervezésű és hangulatú eseményen való részvételre. Ez az élmény a későbbiekben további motivációként szolgálhat ahhoz, hogy felnőttolimpián is sikeresen szerepeljenek. „A MOB nevében meg tudom erősíteni, hogy a magyar utánpótlás-nevelés az állami támogatásnak, a kiváló szakembereknek és a klubok színvonalas munkájának köszönhetően, nagyon biztos alapokon áll. Remélem az itt megjelent fiatalok, ugyanezzel a lendülettel folytatják pályafutásukat a felnőttek között is” – emelte ki Fábián László.

Vas Gábor, a Decathlon Magyarország sportigazgatója szerint szponzorként koránt sincsenek egyedül a magyar sport támogatásában, s büszkék erre a szerepükre. A díjazottak mindig elégedetten távoznak üzleteikből, a korábbi 53 díjátadó kapcsán egyetlen nyertesnek sem jelentett problémát elköltenie a megnyert összeget. „Bár a siker kovácsai ti vagytok, soha sem szabad megfeledkezni azokról, akik mögöttetek és mellettetek állnak. A szülőkre, edzőkre, klubokra s bizony az ellenfelekre is gondolok” – köszöntötte a megjelent ifjú sportolókat a sportigazgató.

A díjazottak részéről először Bíró Norbert, a Ceglédi VSE cselgáncsszakosztályának edzője mutatta be egyesületét, és a terveikről szólva reményét fejezte ki, hogy a jövőben is többször nyertesként ülhetnek ebben a teremben a tanítványai. Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője köszönte meg a díjat, és beszélt arról, hogy Balatonbogláron ragaszkodnak a négy évvel ezelőtti alapítási elvhez, vagyis a minőségi utánpótlás-neveléshez. Ezt támasztják alá az eredményeik is, hiszen a rövid időszakban tizenkét bajnoki címet nyertek a különböző bajnokságokban, és 67 játékosuk mutatkozott be a korosztályos válogatottakban.

A közönség kedvencei a KSI vízilabdázói voltak, akiket Zsoldos Péter, az egyesület ügyvezető elnöke képviselt. A sportvezető elismerte, hogy ezúttal is kampányoltak a szülők és barátok között a szavazatokért, hiszen a Decathlon-utalvány mindig hasznos a versenyzőiknek. Mivel a KSI köztudottan alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozik, s a lehető legmagasabb színvonalon, nem véletlen, hogy klubja képviseletében a legutóbbi díjátadón is a meghívottak között szerepelt. S talán a legközelebbin is, elnézve sportolóik zsúfolt versenynaptárát...

A szavazás végeredményét ITT találhatják.

További korosztályos híreink CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

A hónap műhelye díj természetesen folytatódik, augusztus 5-ig a júliusi teljesítmények alapján lehet jelölni.

A közönségszavazás augusztus 10-én kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik