Vízilabda: utánpótlás-bajnoki forduló, Honvéd–UVSE-rangadókkal

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 17:43
Címkék
Százszázalékos hétvégét zártak az UVSE vízilabdázói a Honvéd vendégeként: a lila-fehérek mindhárom korosztályban elhozták a három pontot a Tüzér utcából. A KSI ezúttal is hozta a meccseit, így továbbra is vezeti a bajnokságokat.

Bruckner Vince Az utánpótlás vízilabda-bajnokságok 25. fordulójában mindhárom korosztályban fővárosi rangadót rendeztek, a Honvéd fogadta az UVSE együtteseit, az összes korosztályban listavezető KSI SE pedig az Egerhez látogatott.Bruckner Vince Az utánpótlás vízilabda-bajnokságok 25. fordulójában mindhárom korosztályban fővárosi rangadót rendeztek, a Honvéd fogadta az UVSE együtteseit, az összes korosztályban listavezető KSI SE pedig az Egerhez látogatott.

Ifjúsági bajnokság

A Honvéd hazai pályán nem bírt az ötödik helyen álló UVSE-vel, míg a KSI a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott Egerben. A Vasas ugyanakkor a vártnál jobban megszenvedett a Tatabánya vendégeként: az angyalföldiek ugyan végig vezettek, de a hajrára a hazaiak felkapaszkodtak, a vége 9-10 lett.

A többi élcsapat közül a BVSC 11-7-re verte hazai pályán az AVUS-t, a Ferencváros pedig 19-10-re győzte le a Kaposvárt.

A fiú ifjúsági bajnokság állása 25 mérkőzés után
1. KSI 74 pont, 2. Vasas 67, 3. BVSC 57, 4. FTC 57, 5. UVSE 56, 6. ZF-Eger 48, 7. Honvéd 36, 8. Szentes 28, 9. AVUS 27, 10. DVSE 27, 11. Tatabánya 22, 12. Szeged 13, 13. Kaposvár 9, 14. Szolnok 1.

Serdülőbajnokság

A serdülőbajnokságban sem tudtak javítani a hazai pályán játszó együttesek, sőt: a Honvéd roppant sima, 11-4-es vereséget szenvedett az újpestietől, míg a KSI 15-8-ra győzött az egri Bitskey-uszodában.

A vidéki rangadón a negyedik Debrecen simán, 15-10-re nyert a hatodik helyen álló Szentes ellen.

A fiú-serdülőbajnokság állása 25 mérkőzés után
1. KSI 69 pont, 2. UVSE 67, 3. Vasas 63, 4. DVSE 56, 5. BVSC 46, 6. Szentes 43, 7. Eger 40, 8. Honvéd 40, 9. FTC 37, 10. Szolnok 20, 11. AVUS 14, 12. Szeged 14, 13. Kaposvár 9, 14. Tatabánya 4.

Gyermekbajnokság

AZ UVSE gyermekcsapat simán győzött a Honvéd vendégeként Forrás: uvse.hu
AZ UVSE gyermekcsapat simán győzött a Honvéd vendégeként Forrás: uvse.hu

AZ UVSE-gyermekcsapat simán győzött a Honvéd vendégeként  •  Forrás: uvse.hu

A legkisebbek között folytatódtak a Honvéd megpróbáltatásai: 15-3-ra kapott ki, ezúttal persze a lila-fehérektől, míg a listavezető KSI, valamint a második Ferencváros rendkívül simán hozta a saját mérkőzését.

A fiú-gyermekbajnokság állása 25 mérkőzés után
1. KSI 72 pont, 2. FTC 72, 3. UVSE 61, 4. BVSC 57, 5. Vasas 46, 6. Szolnok 44, 7. Szentes 41, 8. Honvéd 34, 9. Szeged 32, 10. DVSE 19, 11. Tatabánya 18, 12. ZF-Eger 17 13. Kaposvár 6, 14. AVUS 3.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
5 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
5 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
6 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
6 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
6 órája
Ezek is érdekelhetik