Labdarúgás: 3-2-es vereség a csehektől a belgiumi U16-os tornán

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.08. 21:30
Címkék
Míg az U17-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon brillírozik, az U16-os együttes sem pihen. A nem is oly sokára a messzire jutott elődök helyét átvevő társaság nagyban készül az őszi Eb-selejtezőkre, most éppen Belgiumban játszik fejlesztési tornát, több, kevesebb sikerrel.

UP-info Az U17-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplése alatt sem áll meg az élet az egyéb korosztályokban, jól mutatja ezt, hogy az egy évvel fiatalabbak Belgiumban vesznek részt nemzetközi tornán. Az U16-os együttes ősszel már Szoboszlai Dominikék nyomdokaiba lépve selejtezőt játszik a 2018-as kontinenstornára, arra pedig remek felkészülést jelent olyan szintű válogatottak ellen készülni, mint a svájci, a belga és a cseh.UP-info Az U17-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplése alatt sem áll meg az élet az egyéb korosztályokban, jól mutatja ezt, hogy az egy évvel fiatalabbak Belgiumban vesznek részt nemzetközi tornán. Az U16-os együttes ősszel már Szoboszlai Dominikék nyomdokaiba lépve selejtezőt játszik a 2018-as kontinenstornára, arra pedig remek felkészülést jelent olyan szintű válogatottak ellen készülni, mint a svájci, a belga és a cseh.

Nem bírtak a csehekkel Forrás: mlsz.hu
Nem bírtak a csehekkel Forrás: mlsz.hu

Nem bírtak a csehekkel  •  Forrás: mlsz.hu

A svájciak elleni, Tubizében megtartott nyitány jobban nem is sikerülhetett volna Németh Antal szövetségi edző fiainak, akik Beke Péter és Cipf Dominik góljaival 3-1-re nyertek, a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben futballoztak.

A torna második összecsapásán –immár Halléban – a csehek vártak a mieinkre. Németh Antal kilenc helyen változtatott a kezdőcsapaton, ugyanis a fejlesztési tornákon alkalmazott szabályok szerint a keret mind a húsz tagjának kezdenie kell legalább egyszer és minimum 80 percet kell játszania. A meccs nem indult jól a magyaroknak, a csehek agresszív letámadással kezdtek és uralták az első tíz percet. A 12. percben, az egyik magyar játékos ápolása miatt gyakorlatilag emberelőnyben, aztán a vezetést is megszerezték. Örömük azonban mindössze három percig tartott, Varju Benedek egyenlített, de a folytatásban is inkább a csehek irányítottak, és a félidő utolsó perceiben ismét előnybe kerültek.

A második félidőben változott a játék képe, jóval kezdeményezőbbé vált a magyar együttes, többnyire a cseh kontrákat is sikerült hatástalanítania a mieinknek, de nem mindegyiket, az egyik ellentámadásból ugyanis tovább növelte előnyét az ellenfél. A 81. percben Beke Péter révén ugyan még szépített Németh Antal együttese, de az egyenlítésre már nem maradt ideje, és 3-2-es vereséget szenvedett.

„Mindent megtettek a pontszerzését a játékosok, de a csehek játékstílusa nem feküdt nekik, a párharcokat nem tudták sikerrel megvívni. A második félidőben feljöttünk, benne volt a levegőben az egyenlítés, de végül csak szorossá tudtuk tenni a mérkőzést. Az összecsapás megmutatta, hogy több területen is előbbre kell lépnünk, mert a későbbiekben is biztosan találkozunk majd hasonló stílusú ellenféllel” – értékelt az mlsz.hu-nak Németh Antal.

A válogatott szerdán ismét Tubizében lép pályára, és a házigazda belgák ellen zárja a fejlesztési tornát.

U16-OS FEJLESZTÉSI TORNA, HALLE (BELGIUM)
Csehország–Magyarország 3-2 (2-1)
Magyarország: Németh Botond –Sitku László (Bukta Csaba, 61.), Varju Benedek, Sághy Félix (Körmendi Kevin, 43.), Kalmár Olivér (Papp László, 33.) –Nyíri Vince, Múcska Viktor (Nyári Patrik, 61.) –Kiss Bence (Cipf Dominik, 53.), Irimiás Gergő (Sipos Zoltán, 41.), Kapronczai Péter –Tóth-Gábor Kristóf (Beke Péter, 53.)

Egyéb korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
2 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik