6 kérdés - 6 válasz: Korpos Gergely

Vágólapra másolva!
2006.09.26. 19:35
Címkék
A 14 éves jégkorongozónál kevés boldogabb ember van manapság Miskolcon. Öröme érthető, hiszen klubja, a Miskolci Jegesmedvék JSE április óta végre gyönyörű, fedett jégcsarnokban készülhet, kedvenc hazai csapata, az Alba Volán-FeVita pedig vasárnap megnyerte a Magyar Kupát – éppen Miskolcon.
Korpos Gergely
Korpos Gergely
Korpos Gergely
Korpos Gergely
– Ritka, hogy valakit egy moziélmény tesz élsportolóvá. Ugye, a te esetedben éppen így kezdődött minden?
– Igen. Nyolc évvel ezelőtt láttam a Kerge kacsák című filmet, amely egy rakoncátlan hokicsapatról szól. Nagyon megtetszett a film is, a sportág is, ezért kezdtem jégkorongozni.

– A Miskolci Jegesmedvék felnőttcsapatának játékosai szerint rengeteget jelent, hogy immár a borsodi megyeszékhelyen is van fedett jégcsarnok. Te is érzed ennek előnyeit?
– Persze, hiszen mi is sokkal többet és jobb körülmények között tudunk készülni, meccseket játszani. Nagyon boldog vagyok, örömmel járok az új létesítménybe.

– Mire vagy a legbüszkébb eddigi sportpályafutásod során elért eredményeid közül?
– Arra, hogy annak idején bekerültem az U12-es válogatottba, most pedig a nálam egy korosztállyal idősebbek, a tizenhat évesek nemzeti csapatában számítanak rám.

– Mik a távolabbi terveid?
– Felnőttként mindenképpen szeretnék a bajnoki első osztályban, azután a válogatottban szerepelni, az álmom pedig az NHL…

– Nocsak, te aztán nem vagy kispályás! Honnan származik az észak-amerikai profi liga iránti rajongás?
– Amikor Kanadában voltunk, a helyszínen láttam egy mecscset. Az Ottawa Senators a New York Islanderst fogadta. Óriási élmény volt! Azóta az Ottawa a kedvenc tengerentúli csapatom.

– És melyik gárda a kedvenc a hazai mezőnyből?
– Az Alba Volán és természetesen a Miskolci Jegesmedvék. És azt is elárulom, ha egymás ellen játszottak volna a Magyar Kupa vasárnapi fináléjában, a mieinknek, tehát a Miskolcnak szurkoltam volna. Sajnos, nem jött össze az álomdöntő.
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
34 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik