Történelmet írhatnak a bonyhádi ifik

R. G.R. G.
Vágólapra másolva!
2005.12.13. 00:37
Címkék
Az NB III-as ifjúsági labdarúgócsapatok közül egyedüliként áll pontveszteség nélkül a Dráva-csoportban éllovas Bonyhád-Völgység LC. Köő László gárdája az őszi idény valamennyi találkozóját megnyerte, 74 rúgott góljára 11-gyel tudtak válaszolni az ellenfelek.

A völgységi együttes mindössze egy meccsen, a második helyezett (s csak egy vereséget szenvedő) Mohács ellen izzadt meg (1–0), egyszer nyolc, kétszer hat, négyszer pedig öt góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Nem csoda, hogy a Bonyhád adja az osztály őszi gólkirályát is, a 17 találatot számláló Dávid Roland (képünkön) ráadásul védő létére bizonyult a csoport legeredményesebbjének.

"Egységes, jó csapatunk van, amelyben valamennyi játékos akarja a győzelmet – árulta el a titkot Varga Tibor, a klub elnöke. – A mostani csapat arra a serdülőgárdára épül, amely két évvel ezelőtt megnyerte a Dráva-csoport küzdelmeit, s később harmadik helyet szerzett az országos döntőben."
A bonyhádi az osztály legfiatalabb együttese, a játékosok átlagéletkora alig haladja meg a 17 esztendőt. Egyik tehetségük, Pap Roland még csak 15 éves, de így is egy tucat gólt tudott szerezni az ősszel.

"Nagyon sok a tehetséges fiatalunk, s nagyon büszkék vagyunk arra, hogy valamennyien bonyhádiak – folytatta az elnök. – Többen már bizonyították, hogy a felnőttek között is megállják a helyüket – elsősorban Illés Zsoltra, Dávid Rolandra, Ambrus Rolandra, illetve Szőts Attilára gondolok –, de azt hiszem, nem vállalok nagy kockázatot, ha kijelentem: néhány éven belül e csapat tagjai alkotják majd a felnőttgárda magját. Egyértelműen a bajnoki cím a célunk, s szeretnénk az országos mezőnyben is bizonyítani.

Bonyhádnak nem volt még aranyérmes ificsapata, a mostaniak ebben a szezonban történelmet írhatnak Tolna megyében.
Legfrissebb hírek

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
22 perce

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
30 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
30 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
52 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
58 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
1 órája

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik