U21: Most bravúrra lesz szükség

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2004.10.04. 22:30
Címkék
Vasárnap óta Dunavarsányban készül az U21-es válogatott a pénteki, Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőre.
Róth Antal szövetségi edző ezúttal ugyan nincs annyira nehéz helyzetben, mint a legutóbbi összetartás során - a Horvátország és Izland elleni összecsapás előtt szinte naponta változott a keret különböző sérülések miatt -, azonban négy futballista szerepeltetésétől most is kénytelen eltekinteni. Az egyébként alapembernek számító Czvitkovics Péter és Takács Zoltán még csak lábadozik a műtétje után, az első számú kapus, Fülöp Márton két sárga lapja miatt kénytelen mulasztani, míg Horváth Gábort az Izland elleni selejtezőn állította ki a játékvezető. Róth Antal már a kerethirdetés előtt tisztában volt azzal, hogy az említett négy labdarúgóval nem számolhat, az pedig jó előjelnek tekinthető, hogy az összetartásra meghívott 20 játékos egyaránt hadra fogható állapotban van.A hétfő délelőtti foglalkozáson amúgy tizenhatan dolgoztak teljes intenzitással - a labdatartáson és a kapu elé való érkezésen volt a fő hangsúly -, ugyanis a vasárnap bajnoki meccset játszó Tőzsér Dániel és Vati Zoltán csak regeneráló edzésen vett részt, míg az újpesti Vanczák Vilmos és Feczesin Róbert délben érkezett meg az edzőtáborba. Kedden és szerdán ugyancsak két edzést vezényel a szakmai stáb, aztán csütörtök délelőtt 11 órakor az A-válogatottal együtt repül Svédországba az utánpótlás-együttes. A pénteki, Enköpingben 19.45 órakor kezdődő összecsapást török bírói hármas dirigálja, és kell-e mondani, a tétje nem kicsi: pillanatnyilag két mérkőzés után mindkét gárda három ponttal áll, s mivel a házigazda legutóbb hazai környezetben bukott, egy újabb vereség alighanem megpecsételné a sorsát.Alighanem sokan szeretnénk, ha ez bekövetkezne, ám nem szabad elfelejteni Róth Antal szavait: "A svédek otthonában a pontszerzés sikerrel, a győzelem bravúrral érne fel."
Legfrissebb hírek

Klubvilágbajnokság, H-csoport: Real Madrid–Pachuca

Klub-vb
1 perce

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
44 perce

A Vidad legyőzésével továbbjutott a klub-vb-n a Juventus

Klub-vb
47 perce

Görögország legyőzésével megnyerte a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
57 perce

Rg: két nyolcadik hely a szófiai junior-vb záró napján

Utánpótlássport
1 órája

Strandkézilabda Eb: az elődöntőbe jutás a magyar válogatott célja

Kézilabda
1 órája

Kerékpár: MBH-s sikerek Olaszországban

Kerékpár
1 órája

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik