A legcsúnyább érem is szép

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2004.07.21. 22:09
Címkék
Kedden befejeződtek a csapatversenyek, melyeken a magyar ifjúsági fiúk a kilencedik, a serdülő fiúk a hatodik, míg 15 éven aluli lányaink a tizenharmadik helyen végeztek.
Ennél azonban sokkal örvendetesebb, hogy az ifjúsági lányok csapata kiválóan menetelt, egészen a döntőig verekedte magát, ami azért is volt fontos, mert ezzel – sőt már az elődöntőbe jutással – a 18 éven aluli lánycsapatunk kvalifikálta magát a korosztályos világbajnokságra is. Az elődöntőben az aranyesélyes cseh csapattal kellett megküzdeniük a lányoknak. "Előzetes terveink szerint és a realitást nézve a célunk az volt, hogy a negyedik és nyolcadik hely között végezzünk – kezdte értékelését Nagy Balázs, az ezüstérmes lányok válogatottjának edzője. – Már az is nagy bravúr volt, hogy bejutottunk az elődöntőbe. Abban pedig nem is reménykedtünk, hogy legyőzzük a cseheket."

Li Binnek egy ezüstje már van, s az egyéni versenyben is éremesélyes (Fotó: Danis Barna)
Li Binnek egy ezüstje már van, s az egyéni versenyben is éremesélyes (Fotó: Danis Barna)
Li Binnek egy ezüstje már van, s az egyéni versenyben is éremesélyes (Fotó: Danis Barna)
A sikerrel vett elődöntő után a fináléban a spanyolok ellen játszott a Li Bin, Pergel, Viski trió. Az ibériaiak az elődöntőben – nem kis meglepetésre – a románokat győzték le, ami már előre jelezte: rendkívül felkészült együttesről van szó. A finálé érdekességét jelentette, hogy a spanyolok szakmai munkáját az a Peter Engel irányítja, aki Magos Judit – ugye, tetszenek még emlékezni a hetvenes évek tollszárfogással játszó klasszisára? – férje. Nos, mint kiderült, Peter Engel nagyszerű munkát végzett, remekül felkészítette játékosait a magyarok ellen. Nagy Balázs együttese kénytelen volt megelégedni a második hellyel, ami az Eb rajtja előtti várakozásokat mindenképpen felülmúlta, ám ez mégsem vigasztalta a magyarokat, akik bizony elpityeredtek a 3:1-re elveszített meccs után: könnyes szemmel vették át az ezüstöt, ugyanis szerintük ez a legcsúnyább megnyerhető érem. "Ôk sírnak, én mosolygok – mondta az eredményhirdetés után Nagy Balázs. – Csak gratulálni tudok a csapatnak, mert mindenki dicséretet érdemel. Én sem szeretek második lenni, de ez most óriási dolog!"
A szerdai szünnapot követően csütörtöktől az egyéni és páros viadalok következnek, ahol a két legnagyobb favoritunkat, az ifjúsági korú Jakab Jánost a második, míg Li Bint az 5-8. helyen emelték ki a szervezők.
Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
26 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
26 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
38 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért, negyeddöntős a vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik