Fontos a nézők lelkesedése

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.10.27. 21:02
Címkék
Íme a hír röviden: szerdán délután az AlpokAdria-kupa keretében a Varga István szövetségi edző irányította magyar U20-as válogatott Olaszország hasonló korú nemzeti csapatával mérkőzik Diósgyőrött 14 órai kezdettel, a belépés minden érdeklődő számára ingyenes.
És akkor nézzük ezen információt kicsit bővebben: a nemzetközi sorozatban legutóbb a magyar fiatalok végeztek az élen, a jelenlegi kiírásban az olaszok állnak az első helyen, mögöttük Horvátország, Magyarország, Szlovénia és Stájerország a sorrend, ám amennyiben a mieink mind a három hátralévő összecsapásukat megnyerik, megelőzik a szerdai vendéget."Az Alpok–Adria-kupa meccseinek mindig vidéki város ad otthont, a közelmúltban Kaposváron nyolcezren, Pécsett ötezren tekintették meg a fiatalok mecscseit – mondta Magyar Zoltán, az A-válogatott menedzsere, a nemzetközi sorozat szervezője. – Miskolcon szeretik az emberek a futballt, ezért is döntöttünk úgy, hogy a diósgyőri stadionba visszük az olaszok elleni összecsapást. A múlt héten egyeztettünk a város vezetőivel, és ennek eredménye az, hogy mindenki ingyen juthat be a stadionba.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
1 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik