Tanulságos erőpróbák után

Vágólapra másolva!
2003.09.21. 20:39
Címkék
Nemzetközi tornán vett részt a napokban Szabadkán a Varga István szövetségi edző irányította U19-es válogatott, és a magyar fiataloknak ez volt az utolsó erőpróbájuk az október 13-án kezdődő Eb-selejtező előtt.
Az együttes felemás formát mutatott, hiszen a gyengébbnek ítélt macedón gárdától 3–1-es vereséget szenvedett, de a jó utánpótlással büszkélkedő szerbia-montenegróiakat nagy csatában le tudta győzni. A tornára hazatért a francia Nancyban futballozó Rudolf Gergely és a török Galatasarayban légióskodó Tőzsér Dániel, utóbbi a szerbek elleni meccsen gólt is szerzett (a 2–1-re végződött mérkőzés másik találatát Vadócz Krisztián, míg a macedónok ellen lőtt magyar gólt Horváth Gergely jegyezte)."Azt gondolom, tanulságos volt ez a torna – mondta Varga István. – A macedónok elleni mérkőzésen, sajnos, nem úgy játszottunk, ahogy azt szerettük volna. Nem voltunk elég agresszívek, és a hatalmas hibáinkat az ellenfél könyörtelenül kihasználta. Szerbia ellen viszont nagyszerű meccset vívtunk, ráadásul harcosan és jól futballoztunk, megérdemelten nyertünk.” Mivel az U19-es Európa-bajnokságon már nem 16, hanem csak nyolc csapat vehet részt, ezért két selejtezőkörön is tovább kell lépniük a fiataloknak, ha döntőbe szeretnének kerülni."Az Írországban rendezendő Európa-bajnoki selejtezőn mindenképp a csoport első, vagy második helye a célunk – mondta még Varga István. – Ha ezt sikerül teljesíteni, akkor a másik négyes első, vagy második helyezettjével küzdhetünk a döntőbe jutásért. Remélem, ezúttal is a legjobb nyolc csapat között szerepel majd Magyarország, akárcsak legutóbb az U17-es Európa-bajnokságon.”
Legfrissebb hírek

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
15 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
17 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
29 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
43 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
56 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
1 órája

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik