Tanévnyitó a Csanádiban

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2003.09.11. 17:11
Címkék
Az alakuló sportiskolai rendszer modelliskolájaként működő Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnáziumban is megkezdődött a tanítás. A tanévnyitó ünnepségen köszöntötte a jelenlévőket az iskola működésének törvényességi felügyeletét szeptember elsejétől ellátó Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója, dr. Szabó Tamás, valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium utánpótlásosztályának vezetője, Tatár András. Ezt követően az iskola új, megbízott igazgatója, Baló András megnyitotta a 20032004-es tanévet.
A megnyitó az iskola udvarán (Fotók: NUPinfó)
A megnyitó az iskola udvarán (Fotók: NUPinfó)
A megnyitó az iskola udvarán (Fotók: NUPinfó)
A megnyitó az iskola udvarán (Fotók: NUPinfó)
A megnyitó az iskola udvarán (Fotók: NUPinfó)
A megnyitó az iskola udvarán (Fotók: NUPinfó)
Becsengettek. Szeptember elején – csakúgy, mint az 1904–1905-ös tanévtől napjainkig – a zuglói Őrnagy utcai iskolában is megkezdődött a tanév. Az oktatási intézmény 1987. szeptember 1-jétől a Központi Sportiskola bázisiskolája, egy évvel később pedig már gimnáziumi osztályokban is megindult a tanítás. Az iskola 1989. május 25-én vette fel a hazai sportéletben és a nemzetközi olimpiai mozgalomban egyaránt elismert sportvezető, dr. Csanádi Árpád nevét. 1991-ben kollégiummal bővült; a kilencvenes évek elejére az ország első nevelési, oktatási és egyben sportintézményévé vált. Ma a törökőri Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium a NUPI utánpótlás-nevelési projektjébe illeszkedve a Héraklész Alapprogram módszertani mintaiskolája. Reményeink szerint az alakuló sportiskolai rendszer részeként hamarosan akár modellértékűvé is válhat.
Becsengettek. Szeptember elsején a Csanádiban is ünnepséggel kezdődött a 2003–2004-es tanév: tizenkét évfolyamban, huszonhat tanulócsoportban 512 gyerek kezdte meg a tanévet. Az évnyitón elsőként a fenntartó, az iskola működésének törvényességi felügyeletét szeptember elsejétől ellátó Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója, dr. Szabó Tamás köszöntötte a gyerekeket, szüleiket, a tantestületet és edzőket, majd az iskola új, megbízott igazgatója – korábbi tudományos igazgatója –, Baló András nyitotta meg az új tanévet.

A mikrofonnál dr. Szabó Tamás, az asztalnál Baló András (balról) és Tatár András
A mikrofonnál dr. Szabó Tamás, az asztalnál Baló András (balról) és Tatár András
A mikrofonnál dr. Szabó Tamás, az asztalnál Baló András (balról) és Tatár András
A Gyermek-, Ifúsági- és Sportminisztérium részéről az utánpótlásosztály vezetője, Tatár András így köszöntötte a tanulókat: "Versenyben vagytok, az "Életnek” hívott versenyben. Ti, elsősök most ezen iskola falai között kezditek e versenyt. Ti pedig, végzősök, akik a tanév végén érettségi vizsgát tesztek és elhagyjátok az "alma matert”, a verseny egy szakaszhatárához érkeztek majd. Reméljük, az itteni diákok magukra, családjukra, tanáraikra, edzőikre, iskolájukra, egyesületükre egyaránt dicsőséget hoznak a sportban és a tanulásban egyaránt!” Tatár András a NUPinfónak és a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: "A minisztérium megbízásából a NUPI-ban folyik az a szakmai munka, ami a sportágfejlesztési- és utánpótlás-nevelési programok szakmai koordinációját és felügyeletét, valamint a sportiskolai rendszer kidolgozását jelenti. Éppen ezért a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézeten keresztül stratégiai fontossággal bír a Csanádi az alakuló sportiskolai rendszer modelliskolájaként.”
A NUPI Pedagógiai Kutatócsoportjának munkatársától, Géczi Marianntól megtudtuk: az iskolában ebben a tanévben modellváltás történik az egyéni fejlesztés és a differenciál-pedagógia irányába. Tanulást segítő módszerek megalkotása és a diákok önszerveződését támogató programok kidolgozása van folyamatban. A NUPI az első látványos eredményeket a jövő tanévre várja. A szemléletváltás nemcsak a pedagógusok, hanem a diákok és az őket irányító edzők részéről is szükséges. Fontos az iskola és a gyerekeket sportoltató egyesületek közötti jó kommunikáció és kapcsolat kialakítása, illetve annak fenntartása, jó példa minderre a KSI SE és a Mr. Tus birkózóiskola.
Becsengettek. Kezdődjék hát a verseny...
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
4 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
5 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
5 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
6 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik