Győzelmi kényszer a lettek ellen

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2003.09.05. 20:51
Címkék
Nagyon nehéz mérkőzés vár jövő kedden a magyar utánpótlás-válogatottra a lettek elleni Eb-selejtezőn. Az ellenfelen kívül a győzelmi kényszer is nehézséget okozhat Róth Antal szövetségi edző csapatának, hiszen a magyar korosztályos együttes csak a három pont megszerzése esetén marad versenyben a továbbjutást jelentő valamelyik helyezésért.
A gárda a Hélia szállóban készül, és a napi tréningeket a Ferencváros pályáján végzi. A labdás gyakorlásokon kívül, esténként videofelvételeken elemzik Bajzát Péterék az ellenfél játékát, no meg persze a magyar csapat támadásait és védekezéseit."Mindegyik Eb-selejtező nagyon fontos és nehéz – mondta Róth Antal. – Természetesen, amint egyre közeledünk a sorozat végéhez, annál izgalmasabb mecscseket játszunk. De hogy elérjük a kitűzött célunkat, ahhoz túl kell lépnünk a problémáinkon, mint például a győzelmi kényszer vagy a sérült játékosok okozta hiány. Ahhoz, hogy kedden meg tudjuk verni Lettországot, minden pályára lépő játékosnak jól, és győzelemre kell játszania. Valóban vannak hiányzóink, azonban egy futballcsapat nem tizenegy játékosból áll. Erre voltak a felkészülési mérkőzések is, hogy megtaláljam azokat a futballistákat, akik, ha bármilyen probléma akad, pótolni tudják még az alapembereket is. Szóval én bízom a csapatom erejében, és remélem, három ponttal térünk haza Lettországból.”Az utóbbi időben remek formát mutató magyar utánpótlás-válogatott vasárnap tartja utolsó foglalkozását Magyarországon, majd hétfőn – Gellei Imre csapatával együtt – utazik el Rigába, és még aznap gyakorlást is tart Róth Antal a meccs helyszínén. A találkozó magyar idő szerint kedden 17 órakor kezdődik a rigai Daugava-stadionban. Háromnegyed hét tájban jó lenne ünnepelni…
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik