Három éve a dobogón

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2003.09.03. 20:41
Címkék
Vasárnap az oroszországi Togliattiban véget ért 6. női ifjúsági Európa-bajnokságon a harmadik helyen zárt a magyar válogatott, ez pedig azt jelenti, hogy a mieink korosztályos hölgycsapata sorozatban az ötödik világversenyen végzett dobogón (három ezüst- és két bronzérem a mérleg 2001 óta).
A fiatalokra már Mocsai kapitány is építhet: Szrnka lassan állandó kerettagnak számít (Fotó: Danis Barna)
A fiatalokra már Mocsai kapitány is építhet: Szrnka lassan állandó kerettagnak számít (Fotó: Danis Barna)
A fiatalokra már Mocsai kapitány is építhet: Szrnka lassan állandó kerettagnak számít (Fotó: Danis Barna)
A fiatalokra már Mocsai kapitány is építhet: Szrnka lassan állandó kerettagnak számít (Fotó: Danis Barna)
A fiatalokra már Mocsai kapitány is építhet: Szrnka lassan állandó kerettagnak számít (Fotó: Danis Barna)
A fiatalokra már Mocsai kapitány is építhet: Szrnka lassan állandó kerettagnak számít (Fotó: Danis Barna)
Igaz, a felnőtteknél is világbajnoki címvédő oroszok fölénye nyomasztónak tűnik, hiszen az előbb már említett öt viadal mindegyikét ők nyerték, s ilyen utánpótlással nem nehéz megjósolni, hogy az előttünk álló tíz évben szinte lehetetlen lesz őket letaszítani a trónról. Ám az utánpótlás-világversenyeket figyelemmel kísérő szakemberek szerint erre egyedül Magyarországnak van esélye. A mieink háromszor vívhattak döntőt az oroszokkal (2001, junior-vb, Győr; 2002, junior Eb, Helsinki; 2003, junior-vb, Ohrid), s egyik fináléban sem játszottak alárendelt szerepet. Pedig az orosz válogatottak 2001 óta ritkán nyertek tíz gólnál kisebb különbséggel.
Ezúttal Togliattiban sajnos elmaradt a mindenki által várt magyar–orosz végjáték, hiszen Danyi Gábor és Papp György csapata az elődöntőben egy góllal kikapott Romániától. Igaz, a litván bírók által összehozott vereség miatt még a román játékosok is őszintén szégyellték magukat. Ráadásul a korosztály legtehetségesebb tagjai közül nem lehetett ott az ifjúsági Európa-bajnokságon Bódi Bernadett, Juhász Gabriella és Kamper Olívia, mert ők a junior vb-n Macedóniában szerepeltek. Jövőre a korosztály csehországi összejövetelén azonban már velük kiegészülve léphet pályára a magyar válogatott, s egyértelmű, hogy a dobogón töltött évek meghosszabbítására készülnek a lányok. Mocsai Lajos, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya is folyamatosan építi be csapatába a fiatalokat. A két évvel ezelőtti, magyarországi junior-világbajnokságon ezüstérmet nyerő csapatból Görbicz Anita és Szrnka Hortenzia már lassan állandó kerettagnak számít, s már bemutatkozott a válogatottban Nagy Ivett és Tóth Mária is. A kapitány azonban rajta tartja a szemét a fiatalabbakon is, hiszen az athéni olimpia után újabb emberek kerülhetnek oda a "nagyokhoz”.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik