Nyitány Izrael ellen

Vágólapra másolva!
2003.08.12. 21:03
Címkék
Ma kezdődik a korábban Arany Kalász-kupa néven ismert nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna, amelyen nyolc ország U17-es válogatottja mérkőzik majd. Az eseményen Magyarország mellett részt vesz Csehország, Horvátország, Írország, Izrael, Lengyelország, Szerbia és Montenegró, valamint Szlovákia együttese is.
Magyarország fiataljai szerdán az izraeliek ellen mutatkoznak be, majd csütörtökön a szlovákokkal mérkőznek, szombaton pedig az írekkel vívják utolsó csoportmeccsüket. A Szokolai László által irányított magyar együttes vasárnap óta Dunavarsányban készül a tornára."Annak ellenére, hogy öt meghatározó játékos hiányzik a keretből, nagyon szeretnénk a legjobb négy közé jutni – mondta Szokolai László. – Igaz, ebben a helyzetben nem lesz könnyű, de most legalább új játékosokat is kipróbálhatok éles helyzetben.”A magyar keret. Kapusok: Hegedűs Lajos (MTK), Boros Tamás (Győr). Védők: Baranyi Norbert (Vasas), Ludánszki István (Debrecen), Csáki István (Nyírsuli), Fenyvesi Viktor (MTK), Kecskés Ádám (Győr), Kovács Gábor (FTC). Középpályások: Simon Tamás (Újpest), Farkas Ádám (MTK), Heffler Tibor (Dunaferr), Ivancsics Gellért (MTK), Barna Zsolt (MTK). Csatárok: Hrepka Ádám (Újpest), Vörös Dávid (Kispest), Wittrédi Dávid (PMFC), Bartha László (FTC).
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
25 perce

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
40 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
41 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik