Németh bemutatkozott a junioroknak

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.07.27. 22:31
Címkék
Két héttel azután, hogy ezüstérmet nyert az ifjúsági világbajnokságon, a juniorok tamperei kontinensviadalán is kitűnően szerepelt Németh Kristóf. A szombathelyi kalapácsvető második kísérletére 69.83 métert ért el, és ezzel ötödik lett a 17. junior Európa-bajnokságon, a három évvel idősebbek között.
Freier Dávid ugyan 10 000 méteren teljesítette a szövetség által előírt Európa-bajnoki kiküldetési szintet, de három magyar fiú is jobb időt futott nála ezen a távon, így csak ötezren rajtolhatott. A pécsi atléta megállta a helyét, ő is pontot szerzett, 14:52.92 perccel nyolcadik lett. A távolugró Szlovicsák Katalinnak nem volt szerencséje, két belépett kísérlet után harmadikra jóval a deszka elől ugrott el, 531 centiméterrel a tizedik lett.A külföldi vetélytársak közül két nagy esélyes kudarcot vallott: 100 méteren Eddy De Lepine egyéni csúcsával (10.19) kiemelkedett a mezőnyből, ám ő volt az, aki futamában másodszor kiugrott, így kizárták; a távolugrók közül egyedül Jonathan Moore-nak volt nyolc méter fölötti az egyéni csúcsa (803), de a brit fiú háromszor belépett és kiesett. A kétszeres egyéni győztes vágtázó, Ivet Lalova, a távol- és hármasugró Nelson Evora beváltotta a reményeket, míg a román távfutó fiúk meglepetést szereztek négy érmükkel.A magyar csapat nem hozott haza érmet erről a kontinensviadalról, atlétáink mégis dicséretet érdemelnek: kilencen végeztek pontszerző helyen, azaz az első nyolc között, ilyenre évek óta nem volt példa. A legjobban a tíz arany-, tíz ezüst- és hét bronzérmet szerző németek szerepeltek. 17. junior Európa-bajnokság, Tampere

Fiúk. 200 m (+1.0). Európa-bajnok: Sebastian Ernst (Németország) 20.63, 2. Szmirnov (Oroszország) 20.86, 3. Helmke (Németország) 20.86. 1500 m. Eb: Bartosz Nowicki (Lengyelország) 3:45.01, 2. Lancashire (Nagy-Britannia) 3:45.60, 3. Wallerang (Svédország) 3:46.17. 5000 m. Eb: Anatolij Ribakov (Oroszország) 14:13.41, 2. Marius Ionescu (Románia) 14:16.12, 3. Irimia (Románia) 14:17.30, ... 8. Freier Dávid (Magyarország) 14:52.92. 3000 m akadály. Eb: Ruben Schwarz (Németország) 8:46.21, 2. Maricel Ionescu (Románia) 8:53.31, 3. Kellie (Nagy-Britannia) 8:55.69. Rúd. Eb: Vincent Favretto (Franciaország) 550, 2. Kupcov (Oroszország) 550, 3. Schulze (Németország) 540. Hármas. Eb: Nelson Evora (Portugália) 16.43, 2. Decuk (Fehéroroszország) 16.13, 3. Semenenko (Ukrajna) 16.04. Kalapács. Eb: Lorenzo Povegliano (Olaszország) 72.72, 2. Bethke (Németország) 72.60, 3. Azarenkov (Oroszország) 72.10, …5. Németh Kristóf (Magyarország) 69.83. 4x100 m. Eb: Nagy-Britannia 40.37, 2. Németország 40.41, 3. Franciaország 40.50. 4x400 m. Eb: Németország 3:08.31, 2. Lengyelország 3:08.62, 3. Oroszország 3:08.81

Lányok. 200 m (+1.6). Eb: Ivet Lalova (Bulgária) 22.88, 2. Ljunggren (Svédország) 23.35, 3. Michanal (Franciaország) 23.36. 1500 m. Eb: Nelja Neporadna (Ukrajna) 4:12.57, 2. Barnes (Nagy-Britannia) 4:16.91, 3. Dumbravean (Románia) 4:17.56. 2000 m akadály. Eb: Catalina Oprea (Románia) 6:21.78, 2. Bobocel (Románia) 6:32.03, 3. Beszpalova (Oroszország) 6:35.11. Magas. Eb: Ariane Friedrich (Németország) 188, 2. Hermann (Németország) 186, 3. Green (Svédország) 186. Távol. Eb: Sophine Krauel (Németország) 647, 2. Anton (Románia) 646, 3. Lincoln-Saavedra (Svédország) 635, ...10. Szlovicsák Katalin (Magyarország) 531. Gerely. Eb Julia Zandt (Németország) 56.96, 2. Rittweg (Németország) 54.74, 3. Gribule (Lettország) 52.76. Hétpróba. Eb: Olga Levenkova (Oroszország) 5748 (14.04, 174, 12.18, 25.58, 612, 37.81, 2:17.83), 2. Geissler (Németország) 5631, 3. Krijazseva (Oroszország) 5605. 4x100 m. Eb: Franciaország 44.60, 2. Nagy-Britannia 44.81, 3. Finnország 45.00. 4x400 m. Eb: Oroszország 3:33.48, 2. Franciaország 3:37.78, 3. Nagy-Britannia 3:38.96
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik