Két csapat is éremközelben

Vágólapra másolva!
2003.07.13. 21:34
Címkék
Nem állna messze a valóságtól, ha azt állítanánk, hogy peches volt a magyar ifjúsági lánycsapat az újvidéki Európa-bajnokságon, ám sokkal reálisabb, ha úgy fogalmazunk: az együttes magának kereste a bajt&
A mieink ugyanis még a csoportmérkőzések során vereséget szenvedtek a lengyelektől, ezáltal a házigazda szerbek mögött csak másodikként jutottak tovább, így nehezebb ágra kerültek, mintha megnyerték volna a csoportot. Persze azért itt is vannak fokozatok, ám a magyaroknak sikerült a legnehezebb nyolcaddöntős ellenfelet, a franciákat kifogniuk, akik aztán le is győzték a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok és kétszeres ifjúsági Európa Top 12-győztes Póta Georgina vezérelte együttest. Igaz, nem a statisztikás Pótán múlott a dolog, hiszen ő mindkét egyéni meccsét hozta, de mivel Ambrus Tímea és Nyitrai Anita sem tudott mellétenni még egy győzelmet, a gallok jutottak be a legjobb nyolc közé, a mieink pedig a folytatásban a 9–16. helyért csatázhatnak majd. Ugyancsak az alsó ágra kerültek a serdülő fiúk, akik a nyolcaddöntőben a szerbektől kaptak ki nagy csata végén 3:2-re. Szerencsére ezzel egyelőre vége is a rossz híreknek, ugyanis a másik két magyar gárda már a negyeddöntőben tudhatja magát. Az ifjúsági fiúk a csoportbéli kisebb bizonytalanság után vasárnap úgy játszottak, ahogyan azt várni lehetett tőlük, előbb a horvátokat, majd az ukránokat is legyőzték és bejutottak a legjobb nyolc közé. A következő kanyarban az első helyen kiemelt svédekkel csatáznak majd, s ennek a meccsnek az elődöntőbe jutáson, azaz a biztos Eb-érmen túl lesz még egy további tétje: mivel a decemberi ifjúsági világbajnokságra a kontinensbajnokság első négy csapata kvalifikálhatja magát, ezért a hétfői magyar–svéd győztese a chilei repülőjegyét is megváltja. A serdülő lányok ilyesféle ráadással nem számolhattak, ám ettől függetlenül hétfőn ők is éremért játszanak majd – Lengyelország lesz az ellenfél –, miután sikerrel vették a litvánok elleni nyolcaddöntőt. 46. ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság, Újvidék

Csapatverseny

Ifjúságiak. Fiúk.

Csapatverseny

Ifjúságiak. Fiúk.
A 16 közé jutásért. Magyarország–Horvátország 3:1. Gy: Jakab 2, Szarka. Nyolcaddöntő. Magyarország–Ukrajna 3:0. Gy: Molnár, Jakab, Szarka. Lányok. Nyolcaddöntő. Franciaország–Magyarország 3:2. Gy: Póta 2

Serdülők. Fiúk. Nyolcaddöntő. Szerbia-Montenegró–Magyarország 3:2. Gy: Zombori és a Zombori, Vajda A. pár.

Lányok. Nyolcaddöntő. Magyarország–Litvánia 3:2. Gy: Pergel 2, Li Bin
Legfrissebb hírek

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
10 perce

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
12 perce

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
38 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
40 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik