Ábrahám Minna a nyílt vízi úszók között is kipróbálja magát

Vágólapra másolva!
2025.06.05. 21:03
Ábrahám Minna (Fotó: MTI/Derencsényi István)
A világbajnoki felkészülés részeként a nyílt vízi úszók hétvégi országos bajnokságán is kipróbálja magát Ábrahám Minna.

A 19 éves magyar úszó a Nemzeti Sportrádióban árulta el, hogy a Szegeden sorra kerülő viadalon a 3 kilométeres egyenes kieséses versenyben méretteti meg magát. Az olimpikon hozzátette, ezt követően edzőtáborba vonul, majd ott lesz június végén a Somorján sorra kerülő U23-as Európa-bajnokságon, ahol az a célja, hogy 100 méter gyorson is megússza a szintidőt a szingapúri világbajnokságra, ahol egyelőre csak 200-on és a váltók tagjaként várható az indulása.

A Duna Arénában a tavalyi rövid pályás világbajnokságon a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként ezüstérmes Ábrahám korábban élt Szingapúrban, így – mint az elmondta – számára a világbajnokság szinte olyan lesz, mint egy hazai verseny, hiszen annak idején sokat készült abban a medencében, sőt, élete első világkupafutamán is ott indult.

 

Legfrissebb hírek

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája

„Látszott minden szögből, az a dolga, hogy minket megöljön” – Betlehem Dávid kifakadt

Vizes vb 2025
4 órája

Nyílt vízi úszás: Betlehem 6. lett, Rasovszky nem került be a legjobb tízbe öt kilométeren

Vizes vb 2025
8 órája

Nyílt vízi úszás: nem volt messze a dobogó, végül a 7. helyen zárt Mihályvári-Farkas öt kilométeren

Vizes vb 2025
10 órája

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas a 13. helyen végzett 10 kilométeren

Vizes vb 2025
2025.07.16. 12:32

Rasovszky Kristóf: Az utolsó körben a hőség tette be a kaput, már azért küzdöttem, hogy körbeérjek

Vizes vb 2025
2025.07.16. 10:14

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Rasovszky is lemaradt a dobogóról 10 kilométeren

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:27

Nyílt vízi úszás: elrajtolhatnak a 10 kilométeres versenyek

Vizes vb 2025
2025.07.16. 06:14
Ezek is érdekelhetik