Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Vágólapra másolva!
2025.03.25. 11:34
Honda Tomoru (Fotó: Getty Images)
Harmincnégy fő alkotja majd a japán úszóválogatottat a Szingapúrban sorra kerülő világbajnokságon.

A múlt hétvégén Tokióban rendezett hagyományos válogatóversenyen a japán szövetség „lazított” a korábban megszokott elvárásokon, így a csapatba kerüléshez elég volt teljesíteni a nemzetközi szervezet által meghatározott A-szintet – írja a SwimSwam szakoldal.

Így végül 19 férfi és 15 női sportoló lesz ott a szingapúri vb medencés küzdelmeiben, ugyanakkor két sztár hiányzik majd a csapatból. Az egyikük a háromszoros világbajnok vegyesúszó Szeto Daija, aki még nem épült fel korábbi bordasérüléséből, ezért 2013 óta először hagy ki világbajnokságot. A másik pedig Honda Tomoru, aki 2021-ben Milák Kristóf mögött olimpiai ezüstérmes volt, a magyar klasszis távollétében pedig tavaly világbajnoki címet nyert 200 méter pillangón Dohában. Tomoru fő számában csak hetedik lett a válogatón.

A japán válogatott legfiatalabb tagja 17, a legidősebb 34 éves.

A szingapúri vb medencés úszóversenyeit július 27. és augusztus 3. között rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti a vb-t.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Kós Hubert 50 háton is triplázott a világkupa-sorozatban

Úszás
Tegnap, 7:27

Kós Hubert elárulta, mit mondott neki edzője a világcsúcs után

Úszás
2025.10.24. 16:20

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
2025.10.24. 06:48

„Az ügynek nincs még vége!” – Kenderesi Tamás ügyvédje nyilatkozott a Nemzeti Sportnak

Úszás
2025.10.21. 09:48

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
2025.10.20. 14:00

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
2025.10.20. 06:51

Úszás: két magyar győzelem és két világcsúcs a westmonti vk-viadalon

Úszás
2025.10.19. 07:25

Úszás: a GYÚSE az utánpótlás egyik legeredményesebbje

Utánpótlássport
2025.10.18. 09:02
Ezek is érdekelhetik