Videó: Kapás Boglárka jól tartotta magát, de a kérdésünkre majdnem eltörött a mécses

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.14. 10:46
Kapás Boglárka (Fotó: Dömötör Csaba)
Leúszta utolsó versenyszámát a hazai rendezésű rövid pályás világbajnokságon – és pályafutása során is Kapás Boglárka: a világ- és Európa-bajnok szombat délelőtt búcsúzott el a közönségtől, a társaktól és a versenysporttól. A búcsú után válaszolt az újságírók kérdéseire, természetesen az NSO Tv stábja is ott volt.

Telegdy-Kapás Boglárka elárulta: örül, hogy túl van pályafutása utolsó úszásán.

„Előtte kicsit hányingerem volt, szóval izgultam, hogy végig tudom-e úszni ilyen érzelmi állapotban. Sikerült, és szerintem egész jó idő is volt. Az ob-n én nagyon kiúsztam azt a harmincötös időt, úgyhogy így reggelre a harminchét szerintem reális volt, örülök neki. Nagyon örülök, hogy itthon történt meg ez az utolsó úszás, és ilyen kedvesen búcsúztattak még így pluszban, és feltartottam a versenyt pár percig. Nagyon jó érzés volt.”

Videónkban elmondja, milyen állapotban indult útnak reggel; szóba kerül, mennyire jól bírja most sírás nélkül – egészen addig, amíg kollégánk meg nem kérdezi tőle, mi jutott eszébe az utolsó hosszokon. Beszél még a közönségről, és arról is, hogyan fog telni az estéje és a másnap reggele.

 

 

Legfrissebb hírek

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
13 órája

Több mint tízezren teljesítették a Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2025.08.09. 16:19

Tizennégy magyar indul a junior úszó-világbajnokságon

Úszás
2025.08.08. 14:07

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2025.08.07. 12:39

…és Darnyi Tamás berúgta az ajtót

Népsport
2025.08.07. 08:54

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
2025.08.03. 16:43

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52
Ezek is érdekelhetik