Léon Marchand az év elején Ausztráliában készül és a gyorsúszásra fókuszál

Vágólapra másolva!
2024.12.20. 15:55
Fotó: Getty Images
Az év elején Ausztráliában készül a párizsi olimpia egyik legnagyobb sztárja, az úszó Léon Marchand.

 

A 22 éves francia Marchand – aki hazai környezetben a nyáron négy ötkarikás aranyat gyűjtött be – a swimswam szakportál beszámolója szerint a legnagyobb ausztrál klasszisok edzője, Dean Boxall vezetésével tréningezik majd. Kitért arra is, hogy visszatérésekor újra csatlakozni fog a Texas egyetemnél Bob Bowman csapatához, ahol Kós Huberttel is együtt úszik.

A Brisbane-ben sorra kerülő edzések alkalmával Marchand olyan ausztrál úszókkal készül majd együtt, mint a hozzá hasonlóan olimpiai bajnok Ariarne Titmus, Mollie O'Callaghan, valamint Elijah Winnington és Shayna Jack. Bennük az a közös, hogy mindannyian gyorsúszásban érték el legnagyobb sikereiket, Marchand nem titkolt célja pedig az, hogy ebben az úszásnemben is fejlődjön.

Marchand a párizsi olimpián 200 méter pillangón Milák Kristófot megelőzve diadalmaskodott, ezenkívül 200 méter mellen, valamint 200 és 400 méter vegyesen nyert aranyérmet, a 4x100 méteres vegyes váltó tagjaként pedig bronzérmes lett. A nemzetközi szövetség (World Aquatics) idén az év férfi úszójának választotta.

 

Legfrissebb hírek

VIZES VB 2025, ADATBANK

Úszás
2025.07.09. 23:08

Vizes vb 2025: úszás – adatbank

Úszás
2025.07.09. 23:05

Vizes vb: nyílt vízi úszás – adatbank

Úszás
2025.07.09. 23:04

Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

Úszás
2025.07.08. 11:50

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
2025.07.07. 17:49

Úszás: Bagi Zoltán ötödik lett a zárónapon

Utánpótlássport
2025.07.06. 20:32

Úszás: Egy hetedik és egy nyolcadik hely jutott szombatra az ifi Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.05. 20:39

A hónap utánpótlásedzője: június jelöltjei

Utánpótlássport
2025.07.05. 08:58
Ezek is érdekelhetik