Adam Peaty még nem döntött olimpiai terveiről

Vágólapra másolva!
2024.11.21. 08:56
Adam Peaty (Fotó: Getty Images)
A háromszoros olimpiai bajnok mellúszó, Adam Peaty egyelőre nem döntött arról, hogy megcélozza-e a 2028-as Los Angeles-i játékokat.

A britek 29 éves sztárja egy interjúban arról beszélt, hogy ugyan a párizsi olimpia remek volt, de a betegsége és brit csapatvezetők egyes döntései miatt, amelyek nem szolgálták a sportolók érdekeit, frusztrált volt az elmúlt időszakban.

Peaty koronavírusos megbetegedéssel küzdött a játékok alatt, 100 méter mellen végül nem sikerült sorozatban a harmadik olimpiai aranyát is begyűjtenie, a döntőben ugyanis két századdal kikapott az olasz Nicolo Martinenghitől.

A sportág egyik nagy alakja elmondta, még legalább fél évet fog pihenni, mielőtt elődönti, újra belevág-e egy olimpiai ciklusba. Szakértők szerint a döntését megkönnyíthetné, ha az ötkarikás programba a világszövetség törekvéseinek megfelelően bekerülne az 50 méteres szám is, ez ugyanis valamivel könnyebb felkészülést jelentene a veterán úszó számára.

„A sprintre jóval észszerűbben lehet készülni, nem kell hozzá annyi energia” – jegyezte meg Peaty.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
11 órája

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
14 órája

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
14 órája

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
16 órája

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
20 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.28. 06:47

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
2025.07.27. 14:53

Vizes vb: döntőben a 4x100-as magyar gyorsváltók!

Vizes vb 2025
2025.07.27. 07:48
Ezek is érdekelhetik