Németh Nándor „pihenősebbre” veszi az őszt, a nagy cél a következő olimpia

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.23. 13:29
Németh Nándor (Fotó: Árvai Károly, archív)
A párizsi olimpián 100 méteres gyorsúszásban negyedik Németh Nándor „pihenősebbre” veszi a mostani őszt, ugyanakkor motivált, hogy a négy év múlva Los Angelesben sorra kerülő ötkarikás játékokon felállhasson a dobogóra, amelytől idén egy századmásodperc választotta el.

A nyáron a BVSC-től a Ferencvárosba szerződött úszó az M4 Sportnak elmondta, bár még mindig fájó pont, hogy minimális különbséggel lecsúszott az olimpiai éremről, már túltette magát ezen, egyben motiválja, hogy Los Angelesben elcsípjen egy medált.

„Jó úszás volt a párizsi, nem voltam csalódott, büszke vagyok a negyedik helyemre” – mondta a 24 éves, világbajnoki bronzérmes sportoló.

Németh arról is beszélt, ebben a félévben csak napi egyszer úszik és kondizik, mert ha van időszak, amit kicsit „pihenősebbre” lehet venni, akkor ez az. Emellett ráadásul egy kisebb vállsérülés is hátráltatja, így arra is oda kell figyelniük edzőjével, Plagányi Zsolttal.

„Bár a fordulóknál sokat fejlődtem, még mindig az az egyik gyengém, ez pedig hátrány a rövid pályán. Ennek ellenére imádok 25 méteres medencében úszni, könnyebbnek tartom” – tekintett előre a két hét múlva a kaposvári országos bajnoksággal kezdődő rövid pályás szezonra a sportoló, aki az ob-n ezúttal „nem fog minden számot elvállalni”.

A decemberi, Duna Arénában rendezendő világbajnokságról azt mondta, a 100 méter gyors lesz a prioritás, de abban bízik, hogy pár váltóban még el tud indulni, ugyanakkor várhatóan sem 50-en, sem 200-on nem ugrik majd medencébe.

Edzője, Plagányi Zsolt arról beszélt, nem volt egyszerű a klubváltás, de békésen vált el a BVSC-től, reményei szerint pedig az új egyesületükben is fogják tudni hozni a korábbi eredményeket.

„Ebben az évben eddig nem volt pihenő, és mivel hosszabb távon gondolkozunk, nem akarjuk rövid távú célokkal veszélyeztetni azokat. Nándi teste és lelke is pihenőt kért és kap is” – mondta a mesteredző, aki szerint épp ezért „nem jön jókor”, hogy Magyarországon lesz a rövid pályás vb, de a lehetőségekhez képest igyekezni fognak a lehető legjobban felkészülni rá.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
6 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
9 órája

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Úszás: nem pihen a bátori sárkány, Antal Dávid

Utánpótlássport
2025.08.14. 09:00

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
2025.08.12. 23:38

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39
Ezek is érdekelhetik