Szerdán tárgyalják Kenderesi Tamás doppingügyét

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 10:24
Szerdán tárgyalják Kenderesi Tamás doppingügyét (Fotó Török Attila)
Szerdán tárgyalják olimpiai bronzérmes úszónk, Kenderesi Tamás doppingügyét – közölte a sportoló Instagram-oldalán.

Mint ismert, Kenderesi a 2023-as országos bajnokság előtt adott ki közleményt, melyben elárulta, azért nem indul az ob-n, mert doppingeljárás alá vonták, azt követően, hogy a 26 éves úszó biológiai útlevelének vizsgálata során a WADA-akkreditált osztrák laboratórium szakértője eltéréseket talált a korábbi hematológiai paramétereihez képest. Ezután az adatokat különböző, egymástól függetlenül dolgozó hematológusok is megvizsgálták, majd lezajlott a több körös bizonyítási eljárás, melynek eredményéről a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetője, Tiszeker Ágnes úgy fogalmazott: „a WADA-szakértők ezután is masszívan fenntartották véleményüket”.

Kenderesi Tamás tagadta és azóta is tagadja a vádakat. A szerdai tárgyalás előtt pedig Instagram-oldalán tett közzé bejegyzést.

„Kedves mindenki, drága támogatóim! Végre eljött az idő. Szerdán lesz a doppingügyemnek a tárgyalása. Szentül hiszek benne, hogy az a sok áldozat, az iszonyatosan nehéz edzések, az álmaim hajszolása… Az, hogy MINDENT ennek rendeltem alá és ezáltal példakép lehettem másoknak… Ezek egyszerűen NEM VESZHETNEK KÁRBA! Én voltam az a kisgyerek, aki sírt az uszodában, amikor elmaradt az edzés és sírt, ha nem jött össze valami a versenyen (ehhez nem is kellett kisgyereknek lenni)... És igazából most is könnyezek, mert a legnagyobb becsülettel, tisztán készültem, hogy a nagy céljaimat elérjem, de sosem gondoltam volna, hogy ezeket a sorokat kell majd írnom egy nap. Ha szerdán eszetekbe jutok, kérlek, ejtsetek meg pár jó gondolatot értem. Köszönöm” – tette közzé Instagram-oldalán.

Az SzPress Hírszolgálat úgy tudja, hogy a fellebbezési tárgyaláson egy háromtagú választott bírói testület tagjai hallgatják meg a perben álló feleket, illetve tesznek fel kérdéseket az egyaránt magyar felperes és alperes képviselőinek, valószínűleg Kenderesi Tamásnak is. A testület vezetője az eddigi információk szerint az angol James Drake KC lesz, tagjai pedig a Kenderesit képviselők által erősen kifogásolt német dr. Ulrich Haas hamburgi ügyvéd és zürichi egyetemi tanár, valamint a magyar dr. Pákay Péter, aki a lemondott dr. Dávid Gyula helyét töltötte be, ám utóbbi azért fordított hátat évtizedes választott bírói munkájának a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, mert elege lett az időhúzó halogatásból, Kenderesi tárgyalásának folyamatos elodázásából.

A CAS úgy döntött, hogy szeptember 18-át tűzi ki a tárgyalás napjaként, de nem kizárt, hogy újabb tárgyalások lehetnek. A fellebbviteli tárgyalást online formában bonyolítják le szerdán 9.30-tól.

 

 

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
18 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
20 órája

Mányoki Attila átúszta az új-zélandi Taupói-tavat

Úszás
Tegnap, 11:32

Úszás: tehetséggondozó manufaktúra lila-fehérben

Utánpótlássport
2025.03.01. 08:54

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Helybenhagyták az elsőfokú döntést, és elutasították Kenderesi fellebbezését Svájcban

Úszás
2025.02.27. 20:02

Gyermeket vár a háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis

Úszás
2025.02.26. 18:12

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03
Ezek is érdekelhetik