Kós Hubert: Bob kérte hogy ússzak minél többet, minél keményebben

Vágólapra másolva!
2024.05.30. 10:38
Kós Hubert edzői kérésre vállalja az Eb-t (Fotó: Szabó Miklós)
Edzője, a legendás Bob Bowman kérésére vállal kifejezetten sok számot a júniusi, belgrádi úszó Európa-bajnokságon Kós Hubert, aki ugyanakkor fő számát, a 200 méter hátat kihagyja a kontinensviadalon.

A 21 éves klasszis az M1 aktuális csatornának adott csütörtökön hajnalban interjút, melyben elmondta, hogy az Arizona Egyetemtől már elköszönt, majd a coloradói edzőtáborban csatlakozott újra Bowman csoportjához. Onnan Kaliforniába utaztak és két napja érkeztek meg Austinba, ahol tökéletesek a körülmények.

Kós elárulta, hogy Leon Marchand-nal, a 200 és 400 vegyes jelenlegi egyeduralkodójával jövő csütörtökön érkeznek Toulouse-ba, ahol együtt fognak edzeni egy hetet, majd onnan Marchand a francia bajnokságra, ő pedig az Eb-re utazik.

Az eredeti tervek szerint a magyar sportoló nem indult volna a kontinensviadalon, de alig két hete jelezte, hogy edzője kérésére mégis vállalja a szerpelést. A szerb fővárosban 50 és 100 méter pillangón, valamint 50 és 100 méter háton, illetve – címvédőként – 200 méter vegyesen indul, és úgy tudja, három váltószámban is szerepel majd.

„Nem lehet egy Európa-bajnokságra azt mondani, hogy felkészítő verseny, de úgy megyünk oda, hogy minél többet ússzak és minél erősebben – mondta Kós Hubert. – Ezt kérte Bob tőlem, hogy minél többet és minél keményebben versenyezzek, hogy meglegyen a versenyhelyzet az olimpia előtt és bele tudjuk tenni, amit még kell így a felkészülés végén.”

A fiatal sportoló hozzátette, hogy várja az Eb-t, többek között azért, mert egy éve nem volt együtt a magyar csapat többi tagjával.

„Nyilván nem ez a fontos, hanem az olimpia, de jó lenne az olimpia előtt egy jó versenyt beletenni”– jegyezte meg Kós, majd azt is elárulta, hogy az Eb utolsó napján jelenti be, milyen számokban fog indulni Párizsban. Annyit azért már most elmondott, hogy 100 és 200 háton százszázalékos az olimpiai rajtja.

Az Eb után Kós Franciaországba utazik és ott készül majd Bob Bowman vezetésével, majd július 15-én jön Budapestre.
 

 

Legfrissebb hírek

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
2025.08.02. 14:22

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
2025.08.02. 07:59

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
2025.08.02. 07:13

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2025.08.01. 23:40
Ezek is érdekelhetik